who

would have know how bittersweet this would taste?

Hideg a teraszon, kifelé bámulás.
9 hónap múlva
Hideg a teraszon, kifelé bámulás.

A különbség. Itt és most leírhatatlan. Több, mint amennyit valaha reméltem és hittem. Dúskálni a pillanatnyi kudarcokban, döntésekben, a gyönyörökben, kilométerekben, az újdonságokban.

Bőröndök cipelése.
9 hónap múlva
Bőröndök cipelése.

S jól lehet csak a tartalom változott, de az minden. Ideje volt. Álmodjatok szépeket. Ne akarjatok sárkányok lenni, hallgassatok a szívetekre, a megérzéseitekre az MR2-re, a hangtalanul rohanó időre és mosolyokra.

így

lehet várni a váratlant, s elengedni az elengedhetetlent. Bár meglehet, ezek nemlétező fogalmak össze-vissza kapcsolása, mint a tejbegríz és sajtos spenótos tekercs egymásutánja. Akkor is kiskatonáim voltatok és maradtok is örökké az első agyonhallgatott számtól az utolsóig. Eh, könnyedség, merre jársz ilyenkor a vége felé? Karonfogva tán a kettős látással?
Lele... Nehéz elbánni egy erősen felfegyverkezett hadsereggel, főleg, ha szabadidejében ősi bizánci ritmusokra lejt:)

Megnyugvás, lassan és remélhetőleg, de nem tervszerűen, az kivitelezhetetlen. Szívembe zárás, és szívemből kizárás. Az eddigi rengeteg kilométer. De főleg az az 1400, aminek egyetlen méterét sem feledem. Hát mégis élek.
És megérte. Nem úgy, ahogyan munkatársam látja powerpointon keresztül, összevágva háromezer képet, alá kétszer ismételve bonjovi itsmylifeját, a dalból vett szövegek wordart jellegű beillesztésével. Nem ilyen egyszerű. Bár... talán... lehetett volna. De ez már valaki más története lesz.:)

Haide. Tragvame.

sokat és nagyon

Őrült emberek gyönyörű országa. Na hát, így jellemezném azt a 20 éves semmit, amit jó magyar turistaként csak akkor láttam, mikor átszeltem fél Balkánt, hogy a görög tengerparton görgessem a dinnyét. Édesjóistenem, na ez volt valami. Így, kicsit utoljára a könnyem is kicsordult. Hihetetlen dolgok sora, magamban mosolygás, mint egy totál idióta. Aztán hej, nemsokára sátorfa. De előtte még csütörtökön bolgár nyelvvizsga. Milyen durva, hogy a macedón jobban ragadt rám. Ne is menőzzek, ne? A két nyelv szinte teljesen ugyanolyan.
És bizonyíték, hogy egy igazi filmben élek: egy újságíró Brüsszelből jön, hogy cikket írjon az EVSről. S csaknem, hogy igazi, életközeli tanulmányt készítsen: nálunk fog lakni 3 napig. Eh, remélem az adatvédelmi törvényekkel tisztában van. Éljenek az utolsó napok.
Köszönettel:

K. Lujza (még) L-i lakos.
A kép a személyiségi jogok megsértése nélkül készült. Remélhetőleg.

joy to share

Leszögezem: itt is kurva hideg van.
Legnagyobb dilemmám, hogy két nap múlva érdemlegesen felemeljem a fenekem, és nekiinduljak Macedóniának, vagy sem. Jó, szép a zászlójuk, meg van egy gyönyörű tavuk, talán kettő is, de mindez még nem válasz a saját kérdésemre. Többek között, ezt is meg kellene álmodnom.
Napok óta akartam nekiállni valami líraibb sekélységnek, hiszen közeleg a szolgálatom vége. De úgy érzem magam, mint egy kisgyerek a kerekasztal mögött, aki elé desszertet tolnak, de mikor érte nyúlna, akkor 180 fokkal megforgatják az asztallapot. De legalább más valaki kapja a nyalánkságot, én meg az leszek, aki sejtelmesen mosolyog és vár a következő adagra, ami sokkal finomabb lesz (öö, mármint remélhetőleg - és mielőtt freudi mélységekbe merültök, igen, tudom, ilyen vagyok úgy általában is). Agyam sokfelé, lépteim durván begyorsulnak, órákig tudnék a tus alatt állni, vagy megállni kicsit a nappal szemben, kiülni a teraszra, netán a paplan alatt sorozatot nézni.
Egyik nap tejbegrízem és forralt fehérborom nagy sikert aratott, továbbá találkoztam egy bolgárral, aki értékelte, hogy észak magyarországi akcentusommal próbáltam rátukmálni két zsák krumplit. Hát tezsvírem, ílllyen á ílet, e.

Próbálom önszervezni magam. De csak éldegélünk még egy kicsit. Ezt a tiszavirág életű kis időt...

60.

S mi itt Holdra szállunk, de nekem egy rendes cipőm sincsen.
De hosszú karjaim közé most igen csak sok embert belezsúfolnék.
Csókok.