mennyire

priceless egy bolgár szülinapi zsúron Neoton Famíliára táncolni. Szétzabáltam magam, most mozdulni sem bírok, agyam minimálon van, angolul ma biztos nem tudok. És akkor még ma akartunk hajat festeni. Jézus, csak ezt a napot éljem túl! Valaki meg legyen kedves küldjön Túró Rudit, meg napocskát, hogy melengessen!

A nap mérlege: "kapcsolatban - Niki" 1:0

ágytál, amire vágytál

Unalmas már ez a panasz nélküli jólét, mi?:)

Amikor megérkeztem, tudtam, hogy elég kisváros ez ahhoz, hogy ne legyen benne úszómedence, amire néha ellenállhatatlanul tudok vágyni. Tegnap viszont egy hatalmas meglepetés várt: elmentünk iszogatni egy titkos helyre. Mintha bekötötték volna a szemem, hatalmas titok övezte a felfedezést: egy hatalmas úszómedence komplexum szarrá zúzva, teljesen lakatlanul, ténylegesen lakat nélkül. (a mellettünk lévő bevásárlóközpont közvetlen közelében- naná, hogy nekem eddig ez fel sem tűnt) És akkor kezdődött a kommandó: a romok közti kutakodás, mászkálás, ablakon kiugrás, tetőről kikémlelés, este a gépházban való felfedezőkörút elektronikus búbánat zenére, rettegés, aztán mezőn szaladás és csillagnézés.
-Medencét akartál, hát most itt van.
-Ja, igaz, sosem tettem hozzá, hogy jó lenne, ha lenne benne víz.

Szép, ha mások figyelnek az álmaidra. Szebb, ha mások valóra váltják és mosolyt csal az arcodra mindez. Eddig is talán volt egy medencém, jobbára, mint minden földi halandók, részint szarral volt megtöltve. Igen sokkal, minőségileg nem is tárgyalnám ezt tovább. Most van egy mágikus, ami üresen áll és önző módon, csak az enyém. Valahol el kell kezdeni. Ez egy nagyon szegény ország, ahol tesznek a törvényekre, a zebra és lámpa még csak nem jelzés értékűek, 1 lakótelepre legalább 50 gazdátlan kutya jut és a rezsó lassan melegszik fel. Tegnap elhívtak egy ünnepségre minket, nem is tagadták, teli lesz cigánnyal, elmentünk, aztán még a polgármesternek is be lettünk mutatva, doboltam, fényképeztem, folklór néniket hallgattam sok percen keresztül egy picsányi művelődésházban. Otthon sosem tettem volna ilyet, de most halacska lettem megint.

Azért ezt meg nektek, hivatásomnak tekintem, hogy terjesszem: ilyen csak nekünk van!

teszek

egy szívességet magamnak.:)

freddie mercury

mert ő egy fokkal nagyságosabb volt. Ma, körülbelül 10 év után, rávettek, hogy áthidalva a bennem elnyomott és megalázott Edit Piafot, énekeljek. Gyerekeknek, mert ugyebár, nekik nem lehet nemet mondani. Freddie születésem évében elénekelte nyilvánosság előtt a Tavaszi szél vizet áraszt... kezdetű álomdalt, gondoltam, akkor én leszek a sorban a következő.
ÉS TAPSOLTAK:):) Így történt, hogy ma sok kis baráttal lettem gazdagabb abban az iskolában, ahová be vagyok osztva. Kaptam szívecskét is, és nem elhanyagolandóak ezek a kapcsolatok, hiszen ha jobban belegondolok, folyékonyabban olvasnak, mint én:) Nem mellesleg pedig úgy rázzák a kis tizenéves feneküket a saját érlelésű diszkónépzenéjükre, hogy még én pirulok el.
Most pedig gyorsan mormoljatok el egy imát, nehogy bárányhimlős legyek.

Munkatársam, kedvenc kreatív mediterrán filozófusom, elárulta, hogy szülővárosában beindította a "szádba szarok" kezdeményezést, és első akciójuk, hogy szarral fognak dobálózni az utcán, demonstrálva ezzel a fogyasztó társadalom ellen. Na, erről az eseményről majd élőben jelentkezek. Ebéd után.

faust második része

Miután két és fél hónapig adtam elég melót az öreg ámde drága, karonülő Mefisztómnak, talán ő is kicsit kimerült, most itt vagyok én és a pillanat. Viccesen tud vigyorogni magán az ember, főleg mikor hülyeségeire visszatekintve ütemesen csapkod a homlokára, hogy te édes jó istenem. Balfasz lennék vagy bálvány? Gondolom, egyik sem. Töröltem az eddigi bejegyzéseket, mert az még egy zavarodott emos kislány bologjába se fért volna bele lelkileg. Meg az idézetek miatt geiles, a szekrénybezárt csontvázak miatt szánalmas, az önismereti krízis miatt pedig az átlagosnál is vállalhatatlanabb. Ja, voltam Barcelonában, arról böfögtem egy kabriós szösszenetet, na azt elismerem gyermekemként. A többi jegyzett pelenkát meg... párat össze kellett rendesen kakkantanom, hogy utána lelkiismeret furdalás nélkül kidobhassam a kukába (előtte azért nyilván végigszagoltam az összeset:)
Kicsit a páholyban érezhettem magam, de nem húztam parókát, és magassarkút sem. Úgy öltöztem, ahogy szoktam és nézhettem a múlt idejű műsort. Elnézést, kabarét. És elnézést a kabaréért. Veletek együtt meghajolok a rendezés és a szereposztás előtt és most hazamegyek. Posztkommunista lakótelep, gyárkémény, hegyoldal, köd és az érzés, amire vártam: innen nekem sehová sincs kedvem menni. Itt jó. Limitáltam az életemben előforduló pszichopaták évtizedes átlagát egy főre, megbékéltem mediterrán barátainkkal, megszerettem a brokkolit, egyszerre tudok fürdeni, fogat mosni és vécézni, megtanultam levonni a következtetéseket és felmenni a másodikra lift nélkül és hamarosan a cirill ábécé is menni fog.

No, kedves elvtársaim! A blogot nem azért élesztettem újra, mert olyan bazi sok mondanivalóm van... éppen ellenkezőleg. Jól érzem magam és pont. Terveim vannak és pont. Élvezem, amíg tudom, pont. Viszont tudjátok, mennyire lusta vagyok helyenként leveleket írogatni, ezért ezt így ömlesztve, mind nektek ajánlom. Cserébe tudni szeretném, hogy ti hogy vagytok, jót mulattok-e... nem izzadós kommentekre gondoltam. Csak arra, -bazz, írok már ennek a párának egy pár sort!-ra:)
Várom, várlak benneteket, itt az univerzális térben, meg az új otthonomban is.


Elvetemült Lujza