"Ne

aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja."

Kaptam ezt akkor, mikor a legnagyobb szükségem volt rá, egy fázós reggelen, remegve a hazugságokon, s mondom ez azt akkor, mikor végre meg is értettem.
Hogy lehet, hogy az ember ilyen könnyen félbeszakadjon hirtelen? Hogy mégis csak két haza létezzen, és mikor otthon van, valahová az ember visszavágyjon egyszerre? Hát így, csak így, egyszerűen, mikor csak úgy jönnek a dolgok, szépen, sorjában, a szegény pára még csak kész sincs, még csak szét sem tárja a karját, de ott áll a küszöbön. -Jöttem, hogy kicsit, de talán örökre a szívedbe férkőzzem. Hogy tudd, van még egy hely ezen a világon. Neked.
Kincs ez is, melyet mindannyiunknak meg kell egyszer találnia. Szerencse, karma, hívjuk hát, ahogy. Várni a reggelt, várni az ebédidőt, várni a napfényt, a kávét, a semmit nyugalommal, és csak ott lenni, itt lenni, mosolyogni, mint egy félkegyelmű, oktalanul keresni valamit, ami hátha hibádzik, hátha hazugság. S akkor az a cselekvés maga válik oktalanná. Akkor marad minden meztelen, te és a jelen idő, amit talán általánosból, ha ismersz.

Kívántam valaha, hogy egyszer csak legyen, s tudjam, de már nem. Ahogy jön, én úgy várom, ünneplőben, vagy mackóban, papucsban, vagy magassarkúban. Egyszer mindennek meg lesz a maga helye. Ha nem szorítjátok görcsösen, félnetek nem kell.

A holdra és vissza.

mágneses

a vihar, amibe belekerültem, az időmmel, mint mellesleg tényezővel elszámolni nem tudok. ismét eltelt egy hét, és mint egy kezdő csattanó maszlag függő, egyszer csak sötét van, világos, sötét van, világos, kész, kisfiam, mit ülsz kint az erkélyen már napok óta?
Viszont pár befejezett gin tonic után határozottan állíthatom, hogy kinin allergiám van, a szám kb. úgy néz ki, mint egy jól mosott geronazzó máriának, a hasam pedig egy laza 8 hónapot jelez. A másik okot, miszerint nem bírom a piát, kizártam.
Ja, és egy jó tanács: másnaposan, külföldi országban ne tekeregjél, hogy levest akarsz enni, mert ma pont így köszöntött rám a sárgarépakrém borzadály, és a szomorú, hogy mind megettem... kenyér nélkül! Egyszerűbbnek találtam, mint elmagyarázni, hogy én baszottul utálom, csak nem tudtam, hogy van a köcsög répa bolgárul. Finom volt azért.

Tegnap egy sarkon befordulva karácsony illatot éreztem. Nem a fahéjnarancsfenyőégafa, hanem az utca illata december vége tájékán. S ma, mikor kifordultam a bölcsőmből, és legurultam az utcára azt hittem Olaszországban vagyok. A kellemesebb részében. Muzsikáltak az utcán, az emberek lazán sétálgattak, kávéval nyakon öntve... mert most olyan idő van, és olyan brutálisan kék az ég, mint a tenger volt ezen a nyáron. Kiszabadultak az emberek, egyhetes masszív röcsögés és viharok után. Ismét színesedünk.

Megyek, kivetem magam egy padra és halászok merítek magamnak egy csipetnyi vagy maréknyi boldogságot... itt minden úgyis olcsóbb:)

update: anyu, ne, ne reménykedj, nem fogom megszeretni a répát, az sem szeret engem. Ezt onnan tudom, hogy sajnos az egész kuliánáris élvezetet a szivárványsárga minden árnyalatában khm... szóval... késő délután viszontláthattam.

életemnek, az konvenció vasökle elleni küzdés jegyében

Nem tudunk mit tenni... beleégett, beleépült, már bekövesedett. Ránk tör, gyötör, kávé közben, a trolin, egy cukrászdában, az utcasarkon, egy értekezleten, a bankban. Pedig nem akarjuk, küzdünk szakadatlanul. Szorítjuk. Még erősebben. De agyunkban egy halovány szelvény örökre be lett kódolva. És nehéz... nagyon nehéz lesz ezt bárhogyan is, bárkinek is megmagyarázni, anélkül, hogy a visszaidézéssel együtt ne lúdbőrözzünk és ne érezzük úgy, hogy elcseppen és a szikrák hirtelen olthatatlan lánggá változnak.

És összefossuk magunkat a röhögéstől.

Szeretettel ölel: UBORKA.

heti falatka

Feleim, hát egy atomvillanás (legyen az bármi is) sebességével telik itt az idő, és üres perceim ugyan akadtak, de ingerenciám kevésbé, hogy pötyögjek. Aztán persze ilyenkor jön mindig a világmegváltós kedv, meg a sunnyogás, az a szokásos. A melóban még mindig semmi, mára eljutottam arra a pontra, hogy here módjára here is leszek, nem titkolom. Ebből aztán csak később lesz baj, mikor visszatérünk a magyar valóságba, ahol a munkatársaidat nem érdekli, hogy miért késtél és nem eresztenek szélnek, ha azt mondod, hogy most inkább hazamennél a galambodhoz egy kicsit turbékolni. Mert itt ez van, kérem szépen. Mindenhol.

No, de Lovech és a hétvége... már fent említett galambfiúm azzal indított, mikor beértünk a busszal, hogy "istenhoztatatabányán" aztán egy tasli után elhallgatott, nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy itt mindenki azon fáradozik, hogy halálra etessen. Nem sikerült, de majdnem. Itt minden bolgár a nagymamád. Ha nem tudsz enni, ne is gyere. És nem kell, hogy éhes legyél!
Jó volt látni az régi arcokat, kicsit iddogálni és táncolni, tinikkel karaokézni, valahogy semmi sem változott, ja de, bezárták a kedvenc chalga klubbomat. Az egészben már korántsem volt annyi misztikum, de hiányzott. Láttam, ahogy az erkélyünkön teregetnek, és úgy sétáltam, mintha a többiek is szépen és szokatlanul csendben követtek volna.

A karkötő pedig visszatért a helyére, ahová tartozott.

Stoppolás, halálközeli élmény egy Audi A6ban, vissza.
Természetesen nem én lennék, ha megint el nem kezdtem volna futni, de a tisztitókúrám szerves része ez, felháborítóan csak a zabálással megy el a nap. Tanulom, hogyan kell órákig ülve maradni és enni és inni, és nem négy perc alatt betunkolni a frappét. Kemény világ ez, el nem tudom képzelni, hogy a görögök hogyan tudnak karistolni még ennél is durvábban.

Tegnapi merengéseimet kedvenc melegebédem, volt lakótársam zavarta meg, akivel egy barátja kíséretében összefutottam és vigyorogva közölték, hogy ugyanazon nemi fertőzés áldozatai. Júj, tudod, mikor hátrahőkölsz, hogy ennyi elég is, köszi, nem, sajnos a legapróbb részletekig megtudtam mindent, kinek hol mi fáj, hova került a pálcika, persze angolul előadva ez még borzalmasabb volt. Még mindig végigfut a hideg a hátamon. Ellenben igen kedves társaságom volt az estére, és egy nagyothallónak is sikerült felvilágosítania: a jelnyelvben a magyart úgy mutatják, hogy a nem létező bajuszukat pödrik. Holtáig tanul. A jó pap.

És magamhoz hűen, van egy halva született bejegyzésem is, mert mélyen megdöbbent az a tengernyi retekarcú politikus köcsög és a mondanivalójuk... de nem fogom ezzel darálni a lelkivilágom... és akkor a héten Rózsi még nem is szólt semmit. Bah.

még nem vágunk eret, még nem!:)

Először is egy gyors jegyzet csak magamnak: kár lenne ugyanazzal az ostorral egynél többször közel egy év eltéréssel, de szinte azonos időpontban verni magát az ember fiának. Jaj, istenem, de ha azzal tölteném az időmet, hogy a balfaszságaimért ütlegeljem magam, már régen egy bőrruházat üzletet nyitottam volna a saját szűrömből! De nem vagyok/leszek business woman, maradok a próbálkozásaimnál, hogy a hülyeséget és a csalfa reményt elkerüljem.
Többet nem is szentimentalizálok, átolvastam a régebbi irományokat, magasan elrugaszkodva a földtől. De szép, de szép még mindig.

Na, mielőtt meglépek Lovechbe holnap, gondoltam tudosítalak benneteket a változásokról, amik Balkániában történtek. Először is elköltöztem egy hotelbe, iszonyatosan jutányos áron, de nem is egy tipikus bolgár életkörnyezet, az is biztos. Mindenhol vanília illat terjeng, a matrac puha, a vécében szagelszívó, akár a konyhában. A kultúrális központ, amennyiben érintene:) tőlem 5 perc sétára van, egy parkon keresztül, új keletű mexikói meleg haveromtól szintén 5 perc gyalog. Nyami.

A munkahelyem hihetetlen fontos helyen van, mindig is hülyeségnek tartottam a Parlamentet, az elnöki lakosztályt és a fontosabb EUs intézményeket egy utcába zsúfolni, minek, ha jönnek robbantani, csak egy gombot kell megnyomni. De ők tudják, nem adok tippeket.
Szóval a nyelvi nehézségek ellenére jól elröhögcsélünk itt a munkatársnőmmel, ugyanis ide menekültem a főnök elől. Jófej, de mindenkinek jót tesz egy kis távolság. Persze kivételeket már most tudnék mondani.
Szóval főnök, bekólázott kávézott metroszexuális, gyűrűveljátszadozó, túlgondoskodó fazon. Bemutatkozunk, illedelmes beszélgetés, majd közli, hogy az én koromban ő is ilyen volt - nem ilyen szép, de ha egy jelzővel kell illetnie magát -merengő tekintet- igen, igen. Idióta voltam.

Jó ezt hallani. Mindazok mellett, hogy aranyos, kedves blabla...
Mondjuk nem tudom megtagadni a tündér énemet, eh.
Na holnap vissza a múltba és egyben a jövőbe... várom már, hogy újra azon az úton fussak fel, újra azon a dombon, újra azon az épületem, hogy egyezséget kössek Istennel, hogy cseréljünk helyet... ha megtehetném.
Ja, mielőtt azt hiszitek vidámvasárnapozok, ez egy dalszöveg fordítása.
pápá!

govoris bulgarszki? ne, ne,... eee....da da da!

Már fel sem szálltam a buszra, de már közölték velem, hogy milyen jól beszélek bolgárul. Már akkor felpörögtek a cseresznyék a szememben, hogy na, megütöttem a főnyereményt. Így el kezdtem nem aggódni:) az út végére megkaptam a sofőr telefonszámát, továbbá úgy őrködtek felettem, hogy éppen a bugyimat nem mosták ki. El is felejtettem, hogy fehér bőrrel, vörös hajjal milyen könnyű itt boldogulni. Ez jelzem, még mindig változatlan.

Amúgy hihetetlen jó volt megérkezni. Mindezt annak fényében firkantom, hogy hajnal ötkor a minket fogadó bolgár határőr annyira részeg volt, hogy minimum három sorompón esett át, míg elért a buszunkhoz. Fütyülve és ordítva.

Most éppen nem csinálunk semmit, mindezt a 16. emeleti kuckóban, ahol remélhetőleg ideiglenes szállásom van. Eredetileg ez időtájban kávéztunk volna egy adott helyen, de lakótársamra rájött a hígfosás, ezért nyugi van. Most itt szépen kuncogok magamban, aztán lehet, hogy én vagyok a következő a sorban. Tegnap meg egy kis buliba is csöppentem: életemben nem találkoztam ennyi nemzet fiával. Persze az első és legfontosabb kérdés: mi a fa..t csinál itt egy domonikai srác? Haha, call center meg bolgár barátnő. Tudom ajánlani, rakat pénz és minden külföldi ott nyomul.

Na két hónapos életkém kezdetéről még azért pár szösszenet: balkáni barátainkat a fővárosban igen csak megütötte a nyugat szele, sikerült pár hónap alatt felhúzniuk egy új metró vonalat, továbbá ha hallják az akcentusodat, akkor egyből angolul kezdenek kavarni, így eddig az 50 éves, az utcában lakó hajléktalanon kívül nem sok alkalmam volt nyelvgyakorolni, és már most látom, ez hiányzik kicsit. Az utcák szélesek, helyenként elzárva a tömegközlekedéstől, nincs tömegnyomor, és az idő tökéletes.

Holnap elballagok a jövendőbeli munkahelyemre, ott bemutatom magam, aztán megnézünk munkatársnőmmel egy albérletet, ami, ha tetszik kiveszem, és ellibbenek innen. Kellene azért az a különszoba. Teszem hozzá, most nagyon jó dolgom van, főznek rám, és addig alhatok, ameddig akarok. Még. A következő hétvégére is találtak nekem programot: mehetnék Bukarestbe az itteni szervezésű GayTours-szal. Na mondom fasza, tehetem a mérlegre: 60 euróért full hotel ellátás egy minibuszban vergődve 14 meleg sráccal, vagy pedig szeretett exvárosomban kószálás. Ne kövezzetek meg a döntésemért.:)

Apropó: tegnap találkoztam egy lovech-i fiúval, akit régebbről ismertem már. A diszkóban vaskos termetével elém magaslott, és őszintén mondta, hogy lenyűgöztem, mert visszajöttem. Ez az, amit ő nem fog sosem érteni. De nem is kell.
Egy kicsit, másképpen, de azért mégis, máshol, de otthon vagyok.

csókosság, látjátok csak jött ez az instant karma.
update: még ha nem is volt olyan instant:)