ha

szerelmes is voltam, csak a Balkán lehetett.

...
дувиждане!

who

would have know how bittersweet this would taste?

Hideg a teraszon, kifelé bámulás.
9 hónap múlva
Hideg a teraszon, kifelé bámulás.

A különbség. Itt és most leírhatatlan. Több, mint amennyit valaha reméltem és hittem. Dúskálni a pillanatnyi kudarcokban, döntésekben, a gyönyörökben, kilométerekben, az újdonságokban.

Bőröndök cipelése.
9 hónap múlva
Bőröndök cipelése.

S jól lehet csak a tartalom változott, de az minden. Ideje volt. Álmodjatok szépeket. Ne akarjatok sárkányok lenni, hallgassatok a szívetekre, a megérzéseitekre az MR2-re, a hangtalanul rohanó időre és mosolyokra.

így

lehet várni a váratlant, s elengedni az elengedhetetlent. Bár meglehet, ezek nemlétező fogalmak össze-vissza kapcsolása, mint a tejbegríz és sajtos spenótos tekercs egymásutánja. Akkor is kiskatonáim voltatok és maradtok is örökké az első agyonhallgatott számtól az utolsóig. Eh, könnyedség, merre jársz ilyenkor a vége felé? Karonfogva tán a kettős látással?
Lele... Nehéz elbánni egy erősen felfegyverkezett hadsereggel, főleg, ha szabadidejében ősi bizánci ritmusokra lejt:)

Megnyugvás, lassan és remélhetőleg, de nem tervszerűen, az kivitelezhetetlen. Szívembe zárás, és szívemből kizárás. Az eddigi rengeteg kilométer. De főleg az az 1400, aminek egyetlen méterét sem feledem. Hát mégis élek.
És megérte. Nem úgy, ahogyan munkatársam látja powerpointon keresztül, összevágva háromezer képet, alá kétszer ismételve bonjovi itsmylifeját, a dalból vett szövegek wordart jellegű beillesztésével. Nem ilyen egyszerű. Bár... talán... lehetett volna. De ez már valaki más története lesz.:)

Haide. Tragvame.

sokat és nagyon

Őrült emberek gyönyörű országa. Na hát, így jellemezném azt a 20 éves semmit, amit jó magyar turistaként csak akkor láttam, mikor átszeltem fél Balkánt, hogy a görög tengerparton görgessem a dinnyét. Édesjóistenem, na ez volt valami. Így, kicsit utoljára a könnyem is kicsordult. Hihetetlen dolgok sora, magamban mosolygás, mint egy totál idióta. Aztán hej, nemsokára sátorfa. De előtte még csütörtökön bolgár nyelvvizsga. Milyen durva, hogy a macedón jobban ragadt rám. Ne is menőzzek, ne? A két nyelv szinte teljesen ugyanolyan.
És bizonyíték, hogy egy igazi filmben élek: egy újságíró Brüsszelből jön, hogy cikket írjon az EVSről. S csaknem, hogy igazi, életközeli tanulmányt készítsen: nálunk fog lakni 3 napig. Eh, remélem az adatvédelmi törvényekkel tisztában van. Éljenek az utolsó napok.
Köszönettel:

K. Lujza (még) L-i lakos.
A kép a személyiségi jogok megsértése nélkül készült. Remélhetőleg.

joy to share

Leszögezem: itt is kurva hideg van.
Legnagyobb dilemmám, hogy két nap múlva érdemlegesen felemeljem a fenekem, és nekiinduljak Macedóniának, vagy sem. Jó, szép a zászlójuk, meg van egy gyönyörű tavuk, talán kettő is, de mindez még nem válasz a saját kérdésemre. Többek között, ezt is meg kellene álmodnom.
Napok óta akartam nekiállni valami líraibb sekélységnek, hiszen közeleg a szolgálatom vége. De úgy érzem magam, mint egy kisgyerek a kerekasztal mögött, aki elé desszertet tolnak, de mikor érte nyúlna, akkor 180 fokkal megforgatják az asztallapot. De legalább más valaki kapja a nyalánkságot, én meg az leszek, aki sejtelmesen mosolyog és vár a következő adagra, ami sokkal finomabb lesz (öö, mármint remélhetőleg - és mielőtt freudi mélységekbe merültök, igen, tudom, ilyen vagyok úgy általában is). Agyam sokfelé, lépteim durván begyorsulnak, órákig tudnék a tus alatt állni, vagy megállni kicsit a nappal szemben, kiülni a teraszra, netán a paplan alatt sorozatot nézni.
Egyik nap tejbegrízem és forralt fehérborom nagy sikert aratott, továbbá találkoztam egy bolgárral, aki értékelte, hogy észak magyarországi akcentusommal próbáltam rátukmálni két zsák krumplit. Hát tezsvírem, ílllyen á ílet, e.

Próbálom önszervezni magam. De csak éldegélünk még egy kicsit. Ezt a tiszavirág életű kis időt...

60.

S mi itt Holdra szállunk, de nekem egy rendes cipőm sincsen.
De hosszú karjaim közé most igen csak sok embert belezsúfolnék.
Csókok.

a mester

is megpihen néha.

Minden, ami kell. Egy zenében. Kattintsatok a mosolyért. Üdvözletem Bulgáriából.

s mondhatni

szerencsés vagyok. Szokásos reggelim új köntösbe bújt pár napra, fel egészen a 12. emeletre, szemben a hatalmas Vitoshával, aminek lábánál terültem én el. Tejbegrízt ettem kakaóporral, sajtos tésztát, kínait egy padon ücsörögve, úgy, hogy még a retkes galambok hada sem zavart. Találkoztam két földimmel is. Misére is bejutottunk, még mindig gyönyörű az ének, s égnek a gyertyák az égnek. Mit nekem ilyenkor a forradalom? Persze azért kötelező himnusz lejátszás megvolt, nem felejtek, s nemsokára hazatérek. Pedig mondják, nem nagyon kellene. Kicsi agyamból lassan hermetikusan kibaszkurálom a maradék rossz gondolataimat, s kapkodok a nagy levegő után. Nosztalgiázni, nem összetévesztendő az öngyötrés karhatalmi fogalmával, azért persze mindig jól esik, de kinek nem.
Ej, Szófia, Balkán, de hiányozni fogtok. Mnogo zeleno, mnogo intereszno, mnogo hubovo.

Hétvégére jó időt mondtak:)

pontpontpont

"And if I only could,
Make a deal with God,
And get him to swap our places,
Be running up that road,
Be running up that hill,
Be running up that building.
If I only could..."

babapopsi

így simulnak most a dolgok. Határozott erővel kitörtem tegnap, spanyol filozófusom alig tudta lenyelni a szavakat, persze mindketten azért megeresztettünk egy-egy mosolyt, miközben becsaptam az ajtót magam mögött, de most csatabárd van a nagy semmi miatt, meg két kiló német gumicukor és töménység az asztalon, karácsonyig nem esszük meg. De amiért írok... a hajnal a nagy főváros repterén talált. Kávékortyolás után fogtuk magunkat és a napfelkeltében az útszélén baktattunk városunk felé. Hideg volt, fésületlen hajam és bőrdzsekim némiképpen feszélyezett, nehogy valaki azt gondolja, hogy elveszett méhecske vagyok. Aztán a hegyek közt hazavezettek minket és így történt, hogy kicsit megint olyan édes volt minden. Zörgő villamosok, taxik, örömhírek, megérzés és búcsú. A többi őrült ember meg nehogy már az én problémám legyen. Egyszerűen jó idő volt. Ideje volt.

észrevétlenül

lépő lettem. Ez jó és rossz is, azonban a rendőrségnek így is sikerült harmadszorra is igazoltatnia az ittlétem alatt. Talán nem kellene spanyol-argentin konszernnel annyit lógni. Meg kellene komolyodni kicsit. Azt mondják, ahhoz sosincs késő. De most egy halom hagyományőrző ruha tulajdonosa lettem (majd valaki mondja el, hogyan kell az e-bay-t használni). Apróságok kicsiny tárháza ez a néhány hét, ha kell, akkor lehet majd ordítani is. Gyerekek, felnőttek, minden változik. Legalább fény derült arra, hogy nem én vagyok a legrosszabb probléma megoldó a világon. Fejem felett a visszatérés halovány terve lebeg kis bölcsességgel-megnyugvással átszőve:
"Everyone is a genius. But if you judge a fish on its ability to climb a tree it will live its whole life believing it is stupid."

Így megy ez. Azt a szar népszámlálásos kérdőívet meg én nem tudom ki hozta össze, de egyem a kis szívét... brrr

kicsit írja most magát a történelem

Nem szeretnék önzőzni. Így álljon hát itt pár személyes sor, aztán meg a szokásos misztérikus-hisztérikus pörgéseim.
Először is szívből szeretném köszönteni távoli barátosnémat:) Sok boldogságot neked, nektek. Ez a pár sor elég halandó, elég közhelyes, de kezdem már kapirgálni milyen az, ha szívből jön. Sokat jelent. Remélem neked is.
S oly kedves barátomnak pedig… legyen köztünk távolság, üres boros poharak tömkelege, melyeket talán nem együtt ürítünk ki, mindez csak egy kis halom, jelentéktelen. Ne aggódj, nyüsszögéseim hangjai elég messzire elhallatszódnak majd. S a hóban, sárban… de tudod. Azért hát még is csak szar érzés. Azt tudd: én integettem neked… de így jár az, akinek nem működik az ablaktörlője!:)

Az itteni parázson izzó maradék pár hét meg… változatos. Meg üvöltő szelek, lengyel akcentussal felolvasva, Büszkeség és balítélet csajosestézése, Mefisztó életben tartása, akinek láthatólag tetszik ez az időjárás. Savanyú, de kellemes szél, naplemente lusta, levelek és a Balkán színesedik. Hát nem halok bele a borzalomba. Látvány. Képződések, képzelődmények. Mellesleg lelkes munkába álltam, eddigi cselekményeimet angol nyelvű kötetkébe szerkesztettem, a gyerekekkel színházat tervezünk, régi fényképeket nézegetünk, amúgy meg közelgő születésnaprengeteg. A hétvégét a kis szektásokkal töltöttük (megőrültök: YMCA- már a kezemmel is tudom csinálni zenére!) és kíméletlenül felzabáltunk mindent az álló fogadások alkalmával, továbbá rájöttünk, hogy idősödünk. Bolgár legenda megtekintése, héliumos lampion égbebocsátása, házi rakia titkos megízlelése, ötven felfújt lufival alvás, macedón vendégszereplők közreműködése, így a sárkány képének felettem lebegése. Aranyköpések.

„Well, maybe hungarian is a very difficult language. But looking at the polish grammar and the rules… comparing to that even Goran’s bullshits are amazing poetry."

ma

nagyot nőtt az árnyék.

bulgarian rhapsody

Két hét telt el ugyanazon kereszteződés között. Másodszorra odaérkezve egy vadnyugati filmben éreztem magam. Poros út, legalább 30 fok árnyékban, kamion megáll, én fogom a cuccaimat, lepattanok, cipőmbe beleizzadt már fáradt lábam. A sofőr elporol, maradok én, meredten bámulva ugyanarra a helyre, ahol kicsit megváltozott az életem. Kell hát a kitartás, a hit, és kell a Balkán, kicsit, utoljára. És kellenek a barátok, akik velem voltak, féltettek, megöleltek, eljöttek értem, vártak vissza. Mindannyian. És a család. A család, a három generáció keze egymáson pihenve. 750 kilométer volánok mögött, hidegköves márványbúcsú.

Öleld, akit szeretsz, örülj, ha csak egy percet is vele tölthetsz. Örülj a búcsúnak is, mosolyogj az utolsó percig, minden percben, mert a sors meglepetéseket tartogathat. Nagyon sokat. Sosem késő megtanulni nem félni tőle, ha egyszer szembetalálkozol vele a macskaköves úton.

S kevésbé melankólikus anekdota a végére: a galambok a levegő patkányai. Így is van.

egyszeri végkifejlet

Hogy mi vagyok?

Szeretetember. És éppen ezért egy jó nagy adag cápakaja.

-But you have to know, if there is a true willing, there is always, always a way, Miss. Now, you can come closer, just I can hear your heartbeat.

26os ülés

otthagytam hát heverni az életem egy kartonpapíron, aztán a parton. Amikor a napfelkeltében elaludtam a tenger morajlására, semmit, de semmit sem sejtettem. Azonnal indultam, végigáztattam két országot keresztül kasul is, poroltam, csak úgy poroltam magam után. Mégis késő volt.
S most itt csak ülök. És egyet képzelek magamnak.

Én voltam az első aki rá mosolygott.
És én szeretnék lenni az utolsó is.

sok út van

és rá kell lépni.
Amit te zagyvaságnak hívsz, az sokszor mások élete. Két dologban hiszek: a hitben magában és a tiszteletben. Lehet rosszul választani, lehet azt gondolni, hogy nem éri meg, de még ha azt gondolod, akkor is megérte. Boldog pillanatokat kívánok mindenkinek, nem az izzadtságot, hogy másoknak bizonyítsd, hogy élsz és nemcsak felkelsz az ágyból. Hallgass a zenére, járj nyitott tenyérrel és szemmel.
Nem keleti bölcselet, csak idő, csak kis halk nesz, ami távozik a nyitott ajtón keresztül. Néha beáramlik az otthon illata, palacsinta illat, vagy gombapörkölt. Vagy krumplileves. Vagy amikor tesóm rágyújt a konyhában. Mindig csiklandozza az orrom... és a távolság. Csak egy tény a sok közül. Telik az idő, egyre több sorssal, egyre, egyre több felesleges szóval, egyre több szomorúsággal és gonddal találkozhatunk, egyre több sajnálattal, várással és elvárással. Ez utóbbi végképp nem kell. De nem illik magunkat komolyan venni, mások sem teszik. Ez nem bölcselet. Ez a szív, ez a lélegzetvétel, ez az ölelés nektek, ma este is. S mindez nem változtatja meg a világot. De nem is erre hívatott. Csak kis tápanyag. Cetli, nekem.
Csók belétek, álmodjatok sokat és szépet!

Lovech

Leírom a város nevét, mert erre van ingerenciám. Egy kis krízis, egy kicsit telihold, egy kicsit most mindenki megőrült. Tanulságos beszélgetés. Igazság. Sok fajta út, sok fajta barát és család. Sosem lehet tudni mit hoz a holnap, hogy a lehetőség mikor nyit ajtót, vagy mi mikor nyitunk ajtót. Ez a hely, ez a város, mely a napnál is fényesebben enged szárnyalni és tartalmazza azokat a tanulságokat, amire én mindig is vártam. Nem hibernetikus kamra, közel sem. Szemnyitogatás a vaknak, hogy minden világos legyen. Védtelennek lenni, de megtanulni így élni. Megtanulni a szabadságot, hinni és bízni benne. Ezt viszem haza, bármikor is legyen az. Hümmögés az új kávéfőző felett, tanga vásárlása születésnapra, megaparty, tábor, az utolsó. Meg chalga. Minek tagadjam. A szívemhez nőtt és élvezem.

"Csak magad mögé kell, hogy nézz,
Ki az, aki kiemelt téged
Rombolj le mindent, amihez ma hozzáérsz
Rombolj hát így le engem

Minden, amihez hozzáérsz, nem érzed
Nem tudod, mit lopsz, de
Kezet ráz veled,
elveszi a fegyvered
és kivezet, a fényre.

Rombolj le mindent, amihez ma hozzáérsz
Rombolj hát így le engem és
Rombolj le mindent ami üressé tehet
Így többé semmi sincs ami elkeseríthet"

ahol a müezzin hangja szól

nagyot tud fordulni a világ. Egy évvel ezelőtt talán ezen a napon pont a Tisza partján egy olyan ember karjába kapaszkodtam feltétel nélkül, aki később ezernyi tüskével árasztott el, amit monoton pszichotikus napfelkeltékkel nyugtázott. Én is. Kis hermetikus ládámban éltem, nem bíztam a szerencse kerekemben. Még csak böfögni sem tudtam. Na, azt most se.

Most itt vagyok ismét kis városomban, megjárva Isztambult oda vissza autóstoppal, száguldás 1000 kilométeren és éjszakán át. Hallani, látni, érezni, megérkezni Ramadam idején, két mecset között cikázni, Ázsiába átruccanni, elveszni a vásárok forgatagában, rizses kagylót szürcsölni éjfél után, milliónyi édességet kipróbálni, török popsztárral megismerkedni, vendégszeretettel és „how are you, where are you from”-mal elárasztva lenni. Két tonna fagyit nyalni és naponta 2 liter kávét és teát inni. Átgyalogolni a határon, ahová hazaérek, ahol nevetek és megértem már, amit mondanak. Igen, ez valami más. Nem én választottam, engem választott. Ennek pontosan így kellett történnie, kis kaland nagy kaland, kisült-e már... Ez simogat itt. Most levest eszek és lefekszem a king size ágyikómba. Mert megérdemlem. Élj sokáig Mephisztó, tudod, hogy annyira odaadóan gondozlak, mint senki mást!

kérdezd meg

miről álmodtam?
Álmaimban láttam a bajszos tolvajt, akit a rendőrség üldöz, ahogy beoson hozzánk menedéket keresve, hozza a bőröndjeit, én toporzékolok és üvöltök az öcsémmel, mégis hogyan teheti ezt a zavaros múlt ellenére, szétgombolom ingemet, még a sebeimet is megmutatom. Aztán a fejem felett lebeg hirtelen a sárkány, közelít a párnámhoz, ó, az a mihaszna macedón, előhúz pár kártyát a fülem mögül, gonosz, mondja ő rám, igyekszik beborítani a sötétséggel, de én nevetek, hiszen, gyerek még, egy kis darab kenhető vaj. Gyorsan el is válunk. Utána lelkiismeretfurdalás nélkül beleálmodtam a tojást, a krumplit, a hagymát és az utcáról felszedett macskát, mert bár megkérdezte, tudtam, nem fogadtunk örökbe semmit. Fogtam a banánt a kezemben, ahogy mondta, de inkább azt, mint az ő kezét. Álmodtam egy teraszról, ahol a rejtéllyel ülünk pálinkázva, aztán hangtalanul elalszunk egymás mellett, mintha ez így menne minden nap. Álmodtam a kis ezredesnőről, aki körbe körbe járkál, és nyughatatlan vérével mindenkivel szembe akar szállni, mindig jobb akar lenni. Őt gyorsan megsajnáltam, de ez a torkomon akadt, hiszen ekkora örökséggel még én sem tudok szembeszállni, bölcsességem, ha van is, korántsem határtalan. S mindent vitt az esti ravasz róka, aki hátradőlve csak nézett halkan és talán jót mulatott. Megjelenésekor összenézés, pajkos mosoly, csak lányok között. Visszahívtam, visszajött, és amíg maradt, addig nyugodt voltam a kis álmomban, amit mindaközben éltem, míg szemem nyitva volt és beszéltek hozzám, sőt, még én jegyeztem el sörnyitóval egy bolgár barátomat, aki elvesztette az egyetlen öt filippínói piszóját részeges ingerültségében. Sok kis világ, sok kis álom, sok kis látszat. Melyik az igazság? Legyen hát minden, egyszerre és semmi sem. Amikor pedig együtt kelek a nappal, sírjon hát az eső helyettem, miközben lustán nyújtózok.

Ha megnyúltam nagyra irány a mesés Kelet.
Güle, güle!

eltűnésről

Здравейте!

no, csak az félreértések elkerülése végett, élek és nem bujkálok, főleg nem a saját lyukamban:) hogy is tehetném?
Jó itt, meg kell állapítsam ismételten. Vannak problémák, üres percek, de azok a Balkán égisze alatt valahogy csak mindig megoldódnak előbb avagy utóbb. Vagy néha csak tudjátok na... kakkantatni kell rájuk, ennyi! A hétvégét indulatokkal feltüzelve Várnán töltöttem, nagyjából volt szerencsém megtanulni spanyolul, kaptam egy kis ízelítőt az éjszakai autóstoppolás világából és vettem tengerészsapkát. Bizonyos források szerint felháborítóan ocsmány... azt én nem tudom, de az emberek tisztelegnek nekem és ez megnyugtat. A héten lakótársam az élharcos, kiküzdötte, hogy mehessünk augusztusban a "rengeteg meló" ellenére kicsit kirándulni Isztambulba. Fogjátok a kicsi fejeteket, bizony, én már látom, milyen szerelmes leszek jövő héttől én egyhamar. Napnyugta Ázsiából nézve... fogd már be, na! Ja, ha végiggondolom, igen, panaszkodhatnék egy sort, ugyanis szomszédom a drága vaskampóval dobál engem, mert megvan győződve róla, hogy uralomra törő orosz lyányka vagyok. Hát, na azért nem. Még nem.
Sorok a szentimentalista stílusban:
...
Hát ennyire futotta. Se ma, se holnap nincs műelemzés:)

presszókávé a galaxyban

Félidőhöz érkezett a kis balkán mese. Mese a hurrikánról, a szerelem úgyis elmúlikról, az elolvadt hóról és az ablaktörlőről. Tanulság a hercegnőről és egy sárkányról, a baseball ütős szomszédról, az öt lovagról, az elrontott gulyásról és a tengerpartról július elsején. Az uszodáról, a szertartásokról, az ordításról, a futásról. Mese sárgán és feketén, a bor mellett skypeolásról, az idegekre menő turbófolkról, az új nyelvről, a kis orkokról, a bátorságról, a félelemről, az álmokról és a jelentésről. A határról, a visszakapott hitről és szeretetről, a választásról, a platós ifáról és az üres bőröndről. Mese a térképről és a dalról, hogy visszajövök. A hegyekről és völgyekről, az új illatokról és ízekről. A sokadik búcsúról, a nemzetekről, a kitartásról, az angol nyelv nehézségéről, a magyar nyelv szigeteléséről, a tekerős cigiről, a balkáni feleség énemről, az utolsó főzet pálinkáról. Mese a MINDEN ÁRONRÓL. De ki az Áron?
Császárság? Királyság.

Azért halkan teszem hozzá, hogy öt fiú olyan gulyást hozott össze, hogy most kivétel nélkül mindenki lelkesen... fosik. Kifehéredtem, tündér lettem, borzalmasan gonosz lelkem most jó házigazda szerepben csillog villog. Nagymama gatya. Sok szeretet. Csókok.

S TÉNY ÉS VALÓKÉNT EMLÍTENDŐ: A HERCEGNŐ NEM TUD ÉLNI A CSODÁS KACAJ, A VARÁZSLÓ ÉS A SÁRKÁNYOK NÉLKÜL. GONOSZ TOLVAJOK, TI MEG KÍMÉLJETEK:) HERCEG MEG NINCS IS!:)

to the top

és én még hogy fostam hazajönni.
Szép dolgokat láttam. Szép dolgokat találtam, hallottam és most régóta, megint először szívemből mondtam is. Nem kerestem a bajt, és lám, most talán nem talált meg, vigyorogtam nélküle is eleget. Leszámítva a 20 ezer forintos büntetést gyorshajtásért. Öcsi, most főzz nekem kávét. Aztán pakolunk. Írd és mondd: őszintén jól éreztem magam. És most vissza. Haza.
Így, így. Élek.

szöged

na, tessék összeszedni mindenkit magát, mert itt vagyok! 20 órás buszút, a magyar határőrség fele azon dolgozik, hogy idő előtt átjussak a határon, most itt kuksolok a sötét szobában, várom édesanyámat, hogy felköszönthessem születésnapján. Talán örülni fog egy kicsit. Itthon vagyok. Minden ugyanolyan, minden más és most mosolygok. Nincs mitől félni. Egyszerűen mindenhol jó. És most már megértem, hogy min őrjöngenek a szlávok, eeej. A határon rengeteg barátot szereztem, csodájára jártak a tekerős dohánynak és annak, hogyan tudhatok ilyen összecsapott bolgár mondatokat gyártani ember létemre.
Azért halkan teszem hozzá, hogy csütörtök este még a tengerparton nyomtam, a homokban őrjöngtem pumpa zenére és a napfelkeltét végignéztem... Balkán, igen, én így szeretem. Kis felkavarodások, egy darab mágus, aki a fülem mögül halássza ki az öngyújtót és egy szubnormál mediterrán barát. Azt hiszem, az a legjobb, ha most magam is azt írom: fogalmam sincs mi történik. De az viszont kurva jó.
Találkozunk.
Találkozzunk!

epic fail: öcsém magamhoz ölelése a határ egyik és másik oldalán, aztán igazoltatás. életem egyik legszebb hete ez. újratöltve.

hajnali öt

tájékán munkatársam rádől a laptopomra és határozottan üvölteti az oroszlánkirály betétdalait, nyilván spanyolul. majd megnézzük a moonwalkert és kidőlünk, ő nyilván befoglalja a king size bed nagyrészét. Reggel megjavítjuk az előszobai lámpát és youtubeozunk beteg tinik módjára. Full compact hetünk volt, megérdemeltük, hogy hajnalba nyúlóan minden összezabáltunk, amit a hűtőben találtunk, olvadt jégkrém, baklava, pestos tészta, majd rakiát és bort termeltünk magunkba. nem panaszkodom, na:) a tábor őrület volt, ennyi kis orkot nem láttam, aki ipari mennyiségben tolta magába a lónyálat és a csipszet. kicsit elkeserítő volt a helyzet, de a szótáram igencsak kibővült. úszómedence, napon kínlódás. és minden oké, annál is okébb, hét közepén várna és a tengerpart. így a jó.
aztán meg nem kell sokat aludni és...
....
.....
:)
de hiszen előre szóltam!:)

ja és a mai napi évfordulóra tekintettel, isten nyugosztaljon kedves Michael Jackson, tudom korán van, de come and see... the moon is dancing.

update: mivel hihetetlen jófej és imádnivaló (ezeket a szavakat miért húzta alá rendszer pirossal?) vagyok, munkatársamtól kaptam kertet, növényekkel, csigákkal. kicsit most instant dzsungel a terasz, de... boldogság van és Stevie Wonder énekel hozzá:)

kulcsszavak

mert ennél többre nem futja.
long distance, pop goes the world, heavy cross, blazing.
új szó: stamina.
rókatekintet, i'm not gay, beer pong amerikai módra, nem is olyan szégyenteljes vereség. kerítésen való belógás, körbefutás, endorfin. szentjánosbogarak, angol akcentus, kis félelmek, kis kérdések, jegeskávé még mindig jó. most pedig összepakolás, tábor, orkok. balatonhiány, de nemsokára tengerpart. igen, igen, mocskos meleg és szép nyarunk lesz.

ma

teljes holdfogyatkozás.
the "whole operation" a lakásunkban fog zajlani, ahogy munkatársam fogalmazott. Olasz, bolgár, lengyel, spanyol és amerikai kollégáim kíséretében ugatjuk majd a holdat és kívánsággal teli cetliket égetünk majd a teraszon, majd feláldozunk egy szüzet, de előtte iszunk egymás véréből. mindenkinek ugyanilyen eseményteljes estét! igen, nincs is jobb, mikor mediterrán faszik tüsténkednek a konyhában és helyi barátunk az otthon előállított tökös rakiát pálinkának hívja.
ma amúgy sok kis orkot nevettettem, énekeltettem és táncoltattam meg. nem is vagyok ám olyan szörnyű. inkább... cukika:) ja, hogy én? igen! nem! dehogy is!

régebben akartam

"Mama always told me not to look into the eye's of the sun
But mama, that's where the fun is"

egy hal élete

"In the bathroom, I cried. I had never cried in a public place. A stranger held me. My legs felt so heavy. I was sick in bed for two weeks... I invented a cold, that turned into a sinus infection, and finally became pneumonia... I remember one day, a shitty day, one of the shittiest days of May ever. I asked my mom to call you. I couldn't get out of bed, couldn't stop crying. I very seriously told my mother:
-Mom... call him.
She looked at me, just looked and said:
-We are not calling anybody."

A héten volt szerencsém úszni az érzelmekben, mármint szemügyileg. Találtam két filmet is, amit jóformán szemlesütve tudtam csak végignézni. Mert minden amit akartam és amit nagyon nem, a párbeszédek, a félelmek, az éjszakák, mind a vásznon volt. Végignéztem, és jól esett. Fura, hogy egy pár tekercs mikre nem tud emlékeztetni. Halvány mosoly, és nyugtázás, hogy együtt élünk, mi, így. Nincs jelen, jövő, múlt, csak végtelen viták az véletlenekről, a következményekről, az önzőségről. Dilemmák? Szerintem olyan, mint a levegőről kerekasztal beszélgetést imitálni. Itt is van, ott is, ilyen is, olyan is. Nem mindegy hát milyen? Életet ad.
Ó, sokszor mennyit tudunk feleslegesen beszélni és mennyi szerepet eljátszani. Okosnak lenni, szomorkodni, kínlódni, tűnődni, majd maszk nélkül csak úgy ülni a teraszon és elmosolyodni valamin. Amikor elmentem, kaptam egy levelet. Néha elolvasom, amikor Szegeden akarom érezni magam. Nem tudtam eldönteni, mi a kedvenc részem benne. Aztán idővel megjelent rajta pár rózsaszín folt. A parfüm nyoma. Egyszerűen már nem szeretek keresni. Így csak el kezdtem találni.
Már nincsenek nagynak hitt dolgaim. Kicsik vannak, abból is pár értékes. Sok mindent eladtam, amiket nem akartam. Amiktől meg akartam szabadulni, az pedig már szépen lassan leválik és eladósorba kerül. Idővel.

Azt hiszem, hiszek a jelekben. Ez itt az.

érzelmi profi

Mutatóba épített falak, tétova döntések, soha le nem folytatott párbeszédek, közeli és távoli félelmek. Megbánás. Hosszúhaj, német akcentus, egymás ignorálása már-már hobbiszerűen. Ezt nem értés, kicsit túlgondolás. Vannak ilyen napok is. Változatosan lehetetlen és nevetséges szituációkban döbbenek rá, hogy sokszor lófaszt sem tudok az emberekről, hát még magamról (a napokban elvetettem az autográfia ötletét is, nyugalom). Mostanában sokszor inkább bárgyú mosolyú autistaként csak arra vágyom, hogy vízeséseket másszak meg, jégkrémet nyaljak, vagy hideg cappuccinót iszogatva nyugodtan tekerjek egy cigit egy olcsó bárban, és igen, ezt még én sem tudom 230 oldalon keresztül ragozni.
Nem kell itt problémázni, nekem még tanácsaim sincsenek, különben is nihil. Keserű a szar, ezt megtanultam, rágcsáltam eleget a szobám sarkában, fortyogva, most már ehhez nincs kedvem és másoknak is melegen ajánlom, hogy szokjanak le róla. Tessék futni, hogy izzadjunk kicsit, tessék mályva teát inni este, reggel nagyot fosni és új napot kávéval indítani. Nem kell félni az ürességtől, így lehet töltögetni, nemcsak APEH kötelezményeket. A hétvégi tréning tanulsága, hogy nem kell folyton fokhagymát zabálni, tömény undort érezni a flipchartok iránt és hajráfot hordani... ha új karriert választhatnék, akkor szívesen lennék egy transzvesztita énekes, aki miután burn out 40 évesen, utána elvégez egy pilóta tanfolyamot és a saját szigete felett repked órákat. Na igen, krízis van, másokat bazmegolásra tanítás, puffog ige ragozása jelenben több külföldi előtt. De minek?
Na, ijesztően fehér vagyok, most teszek ellene.

Ja, meg képem hazatolásának tervszerű izéjének lebegése a fejem felett. na, majd!

дo скоро!

hiteles negyedéves vádirat

Lujza, nemzetközi egyszemélyes hadsereg, szenvelgő alany és bátran küzdő lovagina, na, most, felállhat.

-Tud-e valami konstruktívat mondani az elmúlt 3 hónapról?
-Teljesen megszabadultam.
-Ölt embert?
-Úgy nézek én ki?
-Miért, hogy néz ki egy gyilkos?
-Igaz… Sosem lehet tudni.
-Szándékozik a továbbiakban is rébuszokban beszélni, naivaként viselkedni, lehetetlen helyzetekbe keveredni akár a világ végén is?
-Nem szándékozom, sosem szándékoztam. Ezt dobta mindig a gép. Nagyon remélem, még ezt is fogja egy darabig.
-Mi a helyzet a neurotikus picsasággal?
-Nem ígérhetek semmit, hiszen nem változtam. De a picsulási faktor határozottan kevesebb. Már ahogyan én látom. Kevésbé vagyok hajlamos képzetek szőni az biztonsági öv és borotva alternatív használatával kapcsolatban.
-Mi a helyzet a szívével? Nemrégiben egészségügyi panaszokkal élt.
-Idővel megoldódott minden. Kialudtam magam, kimostam a törülközőm, rendre locsolom a virágomat. És ordítottam egy kurva nagyot, jól esett, ne is kérdezze. Meg néha egészen hangosan nevetek... saját magamon.
-Pedig nem vicces. Szóval, hogyan szolgál az egészsége? Tűri, hogy olyan országban tartózkodik, ahol halott emberek képe virít mindenhol, ahol nem használnak latin betűket és a népesség fele raccsol?
-Imádom a raccsolást.
-Nem fél?
-A raccsolóktól?
-Nem. Tudja azt maga jól.
-Azt hiszem, már nem. Két dolgon már nem kesergek soha többé: amin nem lehet változtatni, és amin lehet. Mélységemben is, magasságomban is a saját hősöm voltam, még ha ezt a bizarr rajzfilmet kívülről szemléltem. Kissé narcisztikus, tudom én, de minden pillanat kellett ahhoz, hogy most 2011. május 26-át írjunk. Amúgy meg több száz kóbor kutyával együtt sétálok nap, mint nap.
-Otthon?
-Más dolgom nincs: élvezem.
-Itthon?
-Még inkább. Bár hallottam, van újfajta Túró Rudi… megpróbálnám. Meg Propi, meg Pivó, meg Vértó, meg szökőkút a Dugonics téren és Barátok közt a tévében.
-Bűnösnek érzi magát?
-Őszintén? Semmiben sem.
-Rendben, kegyesen elengedem, ha megígéri, soha többet nem baszakszik saját magával. És ne húzza a száját!
-Mosolyra se?
-Komolytalan. Mint mindig. Kérem a következőt!

tibi bácsi elintézi

Na, itt megy ám a kívánságműsor...
Visszatértem a Balkán másik csücskéből, keményen dolgoztam a kiábránduláson, de nem jött össze. Még a cigó gyerekeknek is engedtem, hogy megfogdossák a popómat, cserébe nem raboltak ki:) Így megy ez. Ellenben hajnalban beesünk a macedón főváros első bárjába, és mit hallok... magyar szót. Két fiú, kedvesnek tűnnek. Aztán végül is nem akarom idézni szó szerint, mit mondtak, de a lényeg szépre fordítva:- nekem már mindegy, minden erre forduló férfi szerszámot megkóstolnék.
Hm. Nyilván, nem ilyen csinos keretben. Na, ennek örömére gyorsan letoltam egy ivójoghurtot. Ennyit az otthon ízéről:)
Most gyomorrontással küszködök a sok burek miatt, de az is elmúlik. A "világváros" élvezeti szintjét kissé elrontotta az egyre hevesebben alakuló szappanoperánk, és ami csoda, hogy én ebből ki tudok maradni. Egyelőre, kis lelkemnek most a napsütés és a jéghideg limonádé kell csak. Igen, basszus, tisztítókúrán vagyok, na. Viszonylag sűrű hetek várnak rám, a fotókat meg igyekszem szelektálni és feltölteni nektek. Az orrom csúnyán leégett, az igaz szerelemről, mint olyanról meg van a véleményem, vízhólyagos a lábfejem, képes vagyok néha még mindig a múltba révedve retek szar eurovíziós dalokat hallgatni és nem, még mindig nem megyek haza:)

Ja, karrierterv: dalszövegíró a popszakmában. Szóltam előre.

untie these hands

Csiki csuki, tánci, tánci.
Szürreális csészealjszerű CCCR jelzésű vécé kerekekkel, 60 éves szagú népviselet, gyerekek kergetése és egy hatalmas zakó, ayran függés (nem, véletlenül sem alkohol) és eurovíziós bolondulás nézése lengyel, spanyol és bolgár kollégákkal. A magyar diplomácia meg szar. Hírlevél szerkesztés rám bízva, ihaj. Eltűnt napokon való filózás, apró beszürkülés, otthoni barátok emlegetése borfesztivál alkalmából. Pozitív jelzőkkel.:) és egy halvány tengerpart hiány. Rock koncert, elviselhető zenével, aztán Pataki Attilával való álmodás, aki kevesellte, hogy 60 ember lézeng a fesztiválján.
Indiai vonat érzés és hangyák a konyhában, de durván. Kezdődik a hét.
Gáttörés extra: két egész napon át gyakoroltam az „igen” fejrázást (nálunk ez a mozdulat egy kb. jól van hülyegyerek, értelek-et jelent) és most már… nem tudnak átvágni.

Hét közepén Szófiába utazás, okítás, utána Macedónia, szóval leszek, csak máshol. Azért tudom, hogy szerettek, statisztikailag legalább is. 628 kattintás december óta. Igen komoly. És nem mind én voltam!!!!

fekete

olívabogyó. Aztán álmokra emlékezés és álmokra hallgatás.
A harcok pedig lassan elhalnak, a varázslat pedig marad. Mindenek felett.

újratervezés

Végre megvalósult az olyan sokat halogatott individuális audiovizuális projektem ekomateriális körülmények között. Mondjam másképpen?
Ordibáltam egy mezőn. Konkrétan igen. Vízesés nyomta el a zajt, amikor a bennem felgyülemlett érzelmek hada távozott a végtelen térbe. Aztán pedig szarrá röhögtem magam természetesen saját magamon. Láttátok már életetek filmjét? Vagy magatokat kívülről? Ez benne volt az én top10 jelenetemben. Egyetemre felvételt nyerés, repülőből kiugrás, Barcelona úgy egészen, Van Gogh park, félegyházi pisilésig nevetések, Erdély és a szentjánosbogarak, meg Balkán mindenestől... gyűlik. Kellenek az üres szobák, hiszen már mondottam. És megtelnek lassan.
Klisék? És az nem klisé, hogy megkérdezem, hogy ez klisé? Nem tudom, az emberek igen sokat agyalnak, és tényleg feleslegesen. Amikor erre rájönnek... na lehet, akkor jutnak el a kietlen pusztához vezető útra és megtalálják a maguk ordító fáját.
A hétvégén utaztam platón, utaztam román vendégmunkásokkal, lógattam a lábam a vízesés felett, és most több dimenziós kihívás előtt állok: somlói galuska minimum tíz embernek. Ismertek, csalni fogok, de durván.
Erőt egészséget a jövő hétre is!

update: Lujza: konyha 1:0

az utolsó csontváz

Mit is mondhatnék...
senki sem szeret hazugságban élni.
Nektek
kívánom a legjobbakat. Hogy találjátok meg azokat az embereket, akik felszabadítanak, és ismét kiszínezik a világotokat. Volt, hogy becsuktam a szemem, mert vak akartam lenni, de aztán éreztem, a saját bőrömön, hogy az igazságnál egy valami fáj jobban: ha kiderül.
Egy valami vihet az úton tovább: a szabadságotok és a hit, amiben akartok. Hogy kiálltok a Tisza partra és ordítotok, tiszta tüdőből. Tudjátok, nem vagytok egyedül. Hogy tudjátok, mindig van holnap és az idő nem az ellenségetek. Hogy kiálltok a teraszra, elszívtok egy cigarettát és hozzábújtok az emberhez, akit nem zavar, hogy ezermilliószor ugyanazt a számot játsszátok le youtube-on, hogy részegen hülyeségeket zagyváltok. Ne törődjetek azzal az emberrel, aki semmibe veszi az emlékeiteket, aki üres tekintettel bocsát új útra benneteket. Vicc, nevetni kell. Az úton, úgy is ott lesz valaki, aki megjelenik, megmosolyogtat, magához ölel, s még ha tovább is áll, az érintése az marad, amire mindig is vártatok. Megfosztva, öntelten, őszintén, de maradjatok hű magatokhoz. Megannyi híd, megannyi hazugság árán. Mert a végén semmi más nem marad. Nem maradhat, húzhatsz parókát és magassarkút, a végén úgyis az leszel, ami igazából vagy.
Nevessetek, úgy, hogy görnyedjetek össze, csapjatok a homlokotokra és tudjátok, itt az idő felejteni. Minden új, minden értékes. Mert nem tudjátok, meddig és hová tart. És így szép. Az üres szobák lassan betelnek, a szekrények kiürülnek ezzel a pillanattal. Szeressetek úgy, mintha sosem bántottak volna. Táncoljatok, mintha senki sem látna, énekeljetek, mintha senki nem hallana, fussatok, ahogy a tüdőtök bírja.

Minden most kezdődik el. A tökéletesség pedig...nem létezik. Kötelességetek hinni a tündérmesékben továbbra is, mert ez az, ami most történik. Szerencsét hozzá. S ha én felejteném el: emlékeztessetek rá. Köszönöm.

kérdés

Mi a jó abban, ha a fénnyel szemben állsz?
Hogy nem látod az árnyékokat.

Lehet ragyogni. Nem tilos. Tessék csinálni, ingyen van. Durván megéri. Nehogy azon kapjalak benneteket, hogy valami mást csináltok. Ez a házifeladat.

ébrenlét

Lujzika fát ültet a gyerekekkel, Lujzika látta Stara Planinát és le lett nyűgözve, Lujzika nyomul a városházán, Lujzika egyre jobban tud bolgárul, Lujzika talál egy diszkót retró zenével és végigtombolja az estét, Lujzika sört fogyaszt és lengyel kajákat eszik, Lujzika hajnalba nyúló beszélgetéseket folytat a lakótársával, Lujzika Gotan Projectet hallgat, Lujzika asztalterítőt vasal, Lujzika kitakarítja és feldíszíti a konyhát, és készen áll a húsvétra, Lujzika egy szál pulóverben örülhet a tavasznak, Lujzika egy darabig most nem tervez hazamenni.
Nyussz, nyussz! Bódottság néktek!
Честит Великден!

kalap kabát

bár még csak szerda, de a hát körbeudvarlós szövege:
-You are so small, you are too sweet, you are so cute!
-Eee, what do you think, I'm a fucking palm tree or what??

öreg néne őzikéje

szóval üdv az magasságos Balkánról:)
kedveskéim, nem írtam, gyorsan telnek a napok, a hétvégén Szófiában voltunk, és megint nem sikerült látnunk a várost. Minden mást viszont véghez vittünk. Most, hogy egy kisvárosban tengetem a napomat, Szófia felért New Yorkkal (na jó, kisebb eltérésekkel). Kemény.
No, reagálva elnöktársam fejtegetéseire: azt hiszem, most a helyemen vagyok. Itt sem tökéletes semmi, de olyan dolgok történnek nap, mint nap, amiket sosem fogok elfelejteni. Ma reggel arra ébredtem, hogy munkatársam fekszik mellettem. Itt aludt, mert félt hazamenni egyedül. Felébredünk, megkávézunk, röhögünk, játszunk egy ausztrál társasjátékkal és mr2-t hallgatunk, egyszerűen csak létezünk. Miért nem csinálok olyat, amit élvezek? Sosem volt időm rájönni, mi az, amit élveznék, mert azzal foglalkoztam, ami elkeserít. Rájöttem itt, hogy rengeteget kell még tanulnom, főleg más emberektől és sok dolgot látnom kell, de új szemekkel. Az otthon töltött időben háborgó tenger lettem, csontvázakat tuszakoltam az egyre kisebb szekrényembe és meg is lett az eredménye. Ide jöttem, és itt minden új volt és olyan emberekkel találkozok, akik vigyáznak az álmaimra, anélkül, hogy milliárd éves barátság kötne minket össze. Hogy én mit kezdek velük, az már rajtam múlik. Számomra megtalálni a boldogságot nem könnyű, de itt minél közelebb érzem magam hozzá. Nem színezek. Mosolygok és közben rendezgetem a dolgaimat. Ha valami nem megy, magamat megcáfolva, képes vagyok megint nekirugaszkodni.
Olaszország. Számomra pedig olyan, mintha meg sem történt volna. Ez a Balkán, egy kommunista város, nem éppen a világ közepe, csóróság van, de az emberek otthonná teszik ezt az országot. Nincs itt semmi különleges. Vannak rejtett kincsek. Ha unatkozunk, alakítjuk a magunk családi szappanoperáját, de ez így van rendjén.
Egyszerűen itt vagyok és maradok. A hegyek között.

Na, Lujzika most felelt, leülhet.

fukusima

nincs szebb, mint annyi idő után megszabadulni az üres, ám de rohadt nehéz bőröndtől. Mindenkinek szép hétvégét kívánok!

és nyugi, nem várom, hogy kommenteljetek, rájöttem, hogy én is többször nézek rá a napiszar.com-ra, mint a saját blogomra, így tőletek sem várom, hogy olvassatok. Vegyetek nagy levegőt, szívjátok be és élvezzétek!

több, mint bolondok napja

Péntek, mert április elseje.
A hétvége során kétszer akartak letartóztatni, eltérő okok miatt. Majd nemzetközi autóstoppal (egy spanyol, egy török sapkában és szemüvegben és én) kalandozván találkoztunk egy idegbeteg, alkoholista szinglivel, aki 200-zal vette a kanyart. Láttam kommunista zombit fényre és gyatra popzenére táncolni és egy elhagyatott színházban táncoltunk Michael Jacksonra, felmásztunk a reflektorok mögé, püföltök a zongorát, felpróbáltuk az összes jelmezt, orosz katonának öltözünk, tésztát ettünk ketchuppal és végül fáradtan hazaértünk. Most mini telefonáló kis trollokkal küzdünk és élvezzük minden percét. Na, ez a bolgár lájfsztájl. Nektek is hasonlókat!

örök marad

"Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz"

mennyire

priceless egy bolgár szülinapi zsúron Neoton Famíliára táncolni. Szétzabáltam magam, most mozdulni sem bírok, agyam minimálon van, angolul ma biztos nem tudok. És akkor még ma akartunk hajat festeni. Jézus, csak ezt a napot éljem túl! Valaki meg legyen kedves küldjön Túró Rudit, meg napocskát, hogy melengessen!

A nap mérlege: "kapcsolatban - Niki" 1:0

ágytál, amire vágytál

Unalmas már ez a panasz nélküli jólét, mi?:)

Amikor megérkeztem, tudtam, hogy elég kisváros ez ahhoz, hogy ne legyen benne úszómedence, amire néha ellenállhatatlanul tudok vágyni. Tegnap viszont egy hatalmas meglepetés várt: elmentünk iszogatni egy titkos helyre. Mintha bekötötték volna a szemem, hatalmas titok övezte a felfedezést: egy hatalmas úszómedence komplexum szarrá zúzva, teljesen lakatlanul, ténylegesen lakat nélkül. (a mellettünk lévő bevásárlóközpont közvetlen közelében- naná, hogy nekem eddig ez fel sem tűnt) És akkor kezdődött a kommandó: a romok közti kutakodás, mászkálás, ablakon kiugrás, tetőről kikémlelés, este a gépházban való felfedezőkörút elektronikus búbánat zenére, rettegés, aztán mezőn szaladás és csillagnézés.
-Medencét akartál, hát most itt van.
-Ja, igaz, sosem tettem hozzá, hogy jó lenne, ha lenne benne víz.

Szép, ha mások figyelnek az álmaidra. Szebb, ha mások valóra váltják és mosolyt csal az arcodra mindez. Eddig is talán volt egy medencém, jobbára, mint minden földi halandók, részint szarral volt megtöltve. Igen sokkal, minőségileg nem is tárgyalnám ezt tovább. Most van egy mágikus, ami üresen áll és önző módon, csak az enyém. Valahol el kell kezdeni. Ez egy nagyon szegény ország, ahol tesznek a törvényekre, a zebra és lámpa még csak nem jelzés értékűek, 1 lakótelepre legalább 50 gazdátlan kutya jut és a rezsó lassan melegszik fel. Tegnap elhívtak egy ünnepségre minket, nem is tagadták, teli lesz cigánnyal, elmentünk, aztán még a polgármesternek is be lettünk mutatva, doboltam, fényképeztem, folklór néniket hallgattam sok percen keresztül egy picsányi művelődésházban. Otthon sosem tettem volna ilyet, de most halacska lettem megint.

Azért ezt meg nektek, hivatásomnak tekintem, hogy terjesszem: ilyen csak nekünk van!

teszek

egy szívességet magamnak.:)

freddie mercury

mert ő egy fokkal nagyságosabb volt. Ma, körülbelül 10 év után, rávettek, hogy áthidalva a bennem elnyomott és megalázott Edit Piafot, énekeljek. Gyerekeknek, mert ugyebár, nekik nem lehet nemet mondani. Freddie születésem évében elénekelte nyilvánosság előtt a Tavaszi szél vizet áraszt... kezdetű álomdalt, gondoltam, akkor én leszek a sorban a következő.
ÉS TAPSOLTAK:):) Így történt, hogy ma sok kis baráttal lettem gazdagabb abban az iskolában, ahová be vagyok osztva. Kaptam szívecskét is, és nem elhanyagolandóak ezek a kapcsolatok, hiszen ha jobban belegondolok, folyékonyabban olvasnak, mint én:) Nem mellesleg pedig úgy rázzák a kis tizenéves feneküket a saját érlelésű diszkónépzenéjükre, hogy még én pirulok el.
Most pedig gyorsan mormoljatok el egy imát, nehogy bárányhimlős legyek.

Munkatársam, kedvenc kreatív mediterrán filozófusom, elárulta, hogy szülővárosában beindította a "szádba szarok" kezdeményezést, és első akciójuk, hogy szarral fognak dobálózni az utcán, demonstrálva ezzel a fogyasztó társadalom ellen. Na, erről az eseményről majd élőben jelentkezek. Ebéd után.

faust második része

Miután két és fél hónapig adtam elég melót az öreg ámde drága, karonülő Mefisztómnak, talán ő is kicsit kimerült, most itt vagyok én és a pillanat. Viccesen tud vigyorogni magán az ember, főleg mikor hülyeségeire visszatekintve ütemesen csapkod a homlokára, hogy te édes jó istenem. Balfasz lennék vagy bálvány? Gondolom, egyik sem. Töröltem az eddigi bejegyzéseket, mert az még egy zavarodott emos kislány bologjába se fért volna bele lelkileg. Meg az idézetek miatt geiles, a szekrénybezárt csontvázak miatt szánalmas, az önismereti krízis miatt pedig az átlagosnál is vállalhatatlanabb. Ja, voltam Barcelonában, arról böfögtem egy kabriós szösszenetet, na azt elismerem gyermekemként. A többi jegyzett pelenkát meg... párat össze kellett rendesen kakkantanom, hogy utána lelkiismeret furdalás nélkül kidobhassam a kukába (előtte azért nyilván végigszagoltam az összeset:)
Kicsit a páholyban érezhettem magam, de nem húztam parókát, és magassarkút sem. Úgy öltöztem, ahogy szoktam és nézhettem a múlt idejű műsort. Elnézést, kabarét. És elnézést a kabaréért. Veletek együtt meghajolok a rendezés és a szereposztás előtt és most hazamegyek. Posztkommunista lakótelep, gyárkémény, hegyoldal, köd és az érzés, amire vártam: innen nekem sehová sincs kedvem menni. Itt jó. Limitáltam az életemben előforduló pszichopaták évtizedes átlagát egy főre, megbékéltem mediterrán barátainkkal, megszerettem a brokkolit, egyszerre tudok fürdeni, fogat mosni és vécézni, megtanultam levonni a következtetéseket és felmenni a másodikra lift nélkül és hamarosan a cirill ábécé is menni fog.

No, kedves elvtársaim! A blogot nem azért élesztettem újra, mert olyan bazi sok mondanivalóm van... éppen ellenkezőleg. Jól érzem magam és pont. Terveim vannak és pont. Élvezem, amíg tudom, pont. Viszont tudjátok, mennyire lusta vagyok helyenként leveleket írogatni, ezért ezt így ömlesztve, mind nektek ajánlom. Cserébe tudni szeretném, hogy ti hogy vagytok, jót mulattok-e... nem izzadós kommentekre gondoltam. Csak arra, -bazz, írok már ennek a párának egy pár sort!-ra:)
Várom, várlak benneteket, itt az univerzális térben, meg az új otthonomban is.


Elvetemült Lujza