igen

élt egy gyöngyhajú lány, meg utolsó érintés, amit megőrzünk egymásban az álomszép. Éljen, éljetek. Megannyi dolog. És egy szép búcsú. Három dolog nem létezése: örökké, imádni, utálni.

Haide, ciao.

bolgár a nyár

Házibuli. Vagyunk vagy tizenöten, mindenki jó fej, még a vécéből is azt hallom, hogy az egészségetekre-t gyakorolják. Táncikolás van, egymásnak örömködés, hülyeségekről beszélés, elterülés, vita az autonóm területekről és nemzeti jelnyelvekről. Onnan eljövés, tovább táncolás. Buliból sikertelen hazatérés, vendégeskedés, majd korán felkelés, kávémegúszás, hazamenni akarás, brumit fogva tartás, kínos-nem kínos házból kiosonás, közben mosolygás, meleg van, süt a nap, napszemcsi meg nálam van, hajam is menő, nevetve köszönök a hajlékonynak, visszaköszön és hopp... egy erőteljes kombószerű belecsattanás egy bolt üvegajtajába bele. "Kurva jó reggelt Bulgária:)"

(elme)betegségek

Fókuszált beszélgetés a főnökömmel:
-És, mi a helyzet a barátoddal? Együtt vagytok még?
-Ez most komoly kérdés? Két hónap, csak kibírjuk. Mellesleg meg nem mintha kísértésbe jöttem volna a bolgár faszik közreműködésével.
Hátrafordul és nézegeti magát a tükörben. Már most beszartam a röhögéstől.
-De hogy mondhatsz ilyet? Ez olyan, mintha én is azt mondanám rád, hogy nem vagy szép. Én meg amúgyis kifejezetten jól nézek ki.
Gyorsan a tenyerembe temettem az arcom. Titkárnője kihívja, kimegy, de még mutogat az ujjával. Visszatér.
-Na jó, ki akarsz jönni a patikába?
-De mégis miért és hová?
-Hát tudom, hogy nem fedezi a júniós kártyád, de vennünk kell neked gyógyszert.
-Mégis mi a szarnak?
-Mert lehet, hogy elvonási tüneteid lesznek.
-Ne aggódj, van otthon kényszerzubbonyom.

Csalódottan néz. Folytatom:
-Hogy lehet, hogy minden beszélgetésünk ugyanúgy végződik?
-Ah, igazad van. De azért jövő héten elmegyünk egyet utoljára bulizni?

Ó, hát persze. Hát persze!

Hűvös, de még szívemnek oly kellemes naplementék vannak. Erről mindig a lovech-i kis teraszunk jut eszembe. Innen nézve, ha kérdeztek, más volt, de nem olybá hermetikus, mint ahogy gondoltam. Most is megállok a nappal szemben, de percekkel később nem indul el az este olyan könnyen, nem vágtat be Kasia ajtón, hogy -Zdrasti! és a földre ömleszti a kannás bort, no meg a két kiló paradicsomot, sajtot és joghurtot, és nem kérdezi hümmögve, modorában kedves ukrán lánynak álcázva magát, hogy cigarette, cigarette, my dear Nikolett? Tagadásra nem futja, ezért lett mindannyiunk második otthona Bulgária.

Itt Szófiában marad a sajátos parasztkulináré és a nyitottság, a fővárosi elkedvetlenedés és lézengés kellemes kora őszi keveréke. Sokan ezidőtájt kompenzálnak. Belefinganak a nulláslisztbe, szarból fonnak kecskeszakállat, és ezt youtubeképes turista videóként akár el is lehetne adni, ha van ki felvegye. Mert átkarolhatsz, és félrészegen ódákat zenghetsz, hogy ugye, hogy ugye, tessék, itt van, a magyar barátom, na ő is tudja...! tudjátok ti is, kényszeredett mosoly, átkarolás, hogy menők vagyunk, a balkán királyai, de ki tudja meddig...

Igen, lassan a hiány megmutatja a dolgok igazi élét, az örökölt belenyugvás és felszadultság gyorsan el is tompítja... jönnek az apró dolgok örömei gyorsütembern, de akkor is marad masszívan az a terasz, az a recsegő rezsó, azok a tetőig érő mosatlanok, és az a cigi mellett felhörpintett bor.

Igen, a magyar barátod is tudja...

egy biztos

a közigazgatás egy nagy kalap szar, lőjetek le, ha még egyszer a fejemet erre a pályára adom. Nem is értem, hogy mennyire gondoltam én ezt komolyan. Jaj, most de beleharapnék a saját seggembe!!! Papírok, cd-k, kulcsok mindenhol, full értelmetlenség. Őrjítő.

nyunyák a héten

Bevallom, nem is kicsit, de büszkeséggel töltött el, mikor a napokban kolleganőm mérgesen szidalmazott valakit, majd akkor rám nézett, hogy velem szeret együtt dolgozni, mert európai vagyok. Nem tudom ugyan, mit takar ez valójában, de úgy érzem néha az, ahogyan éltem eddigi kis életkémet, ide-oda csámborogva, a pontokat még nem összekötve, szóval ez mind úgy fizetődik ki, mintha egy OTP automata előtt állnék. Lassan ki kell húznom magam, hogy igen, láttam dolgokat, amiért érdemes volt adott napon egy másik légtérben ébredni, mégha a csípakotorás nem volt mindig a legkellemesebb.
Egyszer a emblematikus ötös trolin egy nigériai faszi ült mellém:
-Most ide ülök. Nem tudom, meddig mész, de őrizni foglak, én leszek addig a gorillád, te meg látom nem félsz a külföldiektől. Úgyis, ameddig itt vagyok veled, senki más nem mer rád nézni.

És egy ilyen jó arcnak még utána én adtam életvezetési tanácsot.

Van úgy, hogy az ember nyakába töménytelen szabadság szakad és nem tud vele mit kezdeni. De van úgy, hogy tud, és akkor itt jönnek ezek a napok. Kis időutazás, meleg rakia mézzel, alacsony árak, balkáni körülmények, légisziréna gyakorlat, gyereknapi x-faktor, egy órás ebédidő, 300 forintos déli menü, fekete X5-ös előtt vágtató cigányhorda a szófiai Üllői úton, és én ezt akkor sem értem, de ahogy egy évvel ezelőtt Szófiában földrengés volt, úgy akár most is megnyílhat alattam a föld. Csak tessék, csak tessék.

Azért az elfogultságomat szívesen kiszínezném a napokban látott Boyko Borisov (legnagyobb maffiavezét alias miniszterelnök) főszereplésével készült interjúval, amiben kerek perec közölte, hogy itt nincs korrupció, ez csak -felsorolt két francia bulvárújságírót- koholmánya. Aha. "My people are clean."
Fuck yeah.

Öcsisajtok, amúgy 2000. Elértük!

"Ne

aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja."

Kaptam ezt akkor, mikor a legnagyobb szükségem volt rá, egy fázós reggelen, remegve a hazugságokon, s mondom ez azt akkor, mikor végre meg is értettem.
Hogy lehet, hogy az ember ilyen könnyen félbeszakadjon hirtelen? Hogy mégis csak két haza létezzen, és mikor otthon van, valahová az ember visszavágyjon egyszerre? Hát így, csak így, egyszerűen, mikor csak úgy jönnek a dolgok, szépen, sorjában, a szegény pára még csak kész sincs, még csak szét sem tárja a karját, de ott áll a küszöbön. -Jöttem, hogy kicsit, de talán örökre a szívedbe férkőzzem. Hogy tudd, van még egy hely ezen a világon. Neked.
Kincs ez is, melyet mindannyiunknak meg kell egyszer találnia. Szerencse, karma, hívjuk hát, ahogy. Várni a reggelt, várni az ebédidőt, várni a napfényt, a kávét, a semmit nyugalommal, és csak ott lenni, itt lenni, mosolyogni, mint egy félkegyelmű, oktalanul keresni valamit, ami hátha hibádzik, hátha hazugság. S akkor az a cselekvés maga válik oktalanná. Akkor marad minden meztelen, te és a jelen idő, amit talán általánosból, ha ismersz.

Kívántam valaha, hogy egyszer csak legyen, s tudjam, de már nem. Ahogy jön, én úgy várom, ünneplőben, vagy mackóban, papucsban, vagy magassarkúban. Egyszer mindennek meg lesz a maga helye. Ha nem szorítjátok görcsösen, félnetek nem kell.

A holdra és vissza.

mágneses

a vihar, amibe belekerültem, az időmmel, mint mellesleg tényezővel elszámolni nem tudok. ismét eltelt egy hét, és mint egy kezdő csattanó maszlag függő, egyszer csak sötét van, világos, sötét van, világos, kész, kisfiam, mit ülsz kint az erkélyen már napok óta?
Viszont pár befejezett gin tonic után határozottan állíthatom, hogy kinin allergiám van, a szám kb. úgy néz ki, mint egy jól mosott geronazzó máriának, a hasam pedig egy laza 8 hónapot jelez. A másik okot, miszerint nem bírom a piát, kizártam.
Ja, és egy jó tanács: másnaposan, külföldi országban ne tekeregjél, hogy levest akarsz enni, mert ma pont így köszöntött rám a sárgarépakrém borzadály, és a szomorú, hogy mind megettem... kenyér nélkül! Egyszerűbbnek találtam, mint elmagyarázni, hogy én baszottul utálom, csak nem tudtam, hogy van a köcsög répa bolgárul. Finom volt azért.

Tegnap egy sarkon befordulva karácsony illatot éreztem. Nem a fahéjnarancsfenyőégafa, hanem az utca illata december vége tájékán. S ma, mikor kifordultam a bölcsőmből, és legurultam az utcára azt hittem Olaszországban vagyok. A kellemesebb részében. Muzsikáltak az utcán, az emberek lazán sétálgattak, kávéval nyakon öntve... mert most olyan idő van, és olyan brutálisan kék az ég, mint a tenger volt ezen a nyáron. Kiszabadultak az emberek, egyhetes masszív röcsögés és viharok után. Ismét színesedünk.

Megyek, kivetem magam egy padra és halászok merítek magamnak egy csipetnyi vagy maréknyi boldogságot... itt minden úgyis olcsóbb:)

update: anyu, ne, ne reménykedj, nem fogom megszeretni a répát, az sem szeret engem. Ezt onnan tudom, hogy sajnos az egész kuliánáris élvezetet a szivárványsárga minden árnyalatában khm... szóval... késő délután viszontláthattam.

életemnek, az konvenció vasökle elleni küzdés jegyében

Nem tudunk mit tenni... beleégett, beleépült, már bekövesedett. Ránk tör, gyötör, kávé közben, a trolin, egy cukrászdában, az utcasarkon, egy értekezleten, a bankban. Pedig nem akarjuk, küzdünk szakadatlanul. Szorítjuk. Még erősebben. De agyunkban egy halovány szelvény örökre be lett kódolva. És nehéz... nagyon nehéz lesz ezt bárhogyan is, bárkinek is megmagyarázni, anélkül, hogy a visszaidézéssel együtt ne lúdbőrözzünk és ne érezzük úgy, hogy elcseppen és a szikrák hirtelen olthatatlan lánggá változnak.

És összefossuk magunkat a röhögéstől.

Szeretettel ölel: UBORKA.

heti falatka

Feleim, hát egy atomvillanás (legyen az bármi is) sebességével telik itt az idő, és üres perceim ugyan akadtak, de ingerenciám kevésbé, hogy pötyögjek. Aztán persze ilyenkor jön mindig a világmegváltós kedv, meg a sunnyogás, az a szokásos. A melóban még mindig semmi, mára eljutottam arra a pontra, hogy here módjára here is leszek, nem titkolom. Ebből aztán csak később lesz baj, mikor visszatérünk a magyar valóságba, ahol a munkatársaidat nem érdekli, hogy miért késtél és nem eresztenek szélnek, ha azt mondod, hogy most inkább hazamennél a galambodhoz egy kicsit turbékolni. Mert itt ez van, kérem szépen. Mindenhol.

No, de Lovech és a hétvége... már fent említett galambfiúm azzal indított, mikor beértünk a busszal, hogy "istenhoztatatabányán" aztán egy tasli után elhallgatott, nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy itt mindenki azon fáradozik, hogy halálra etessen. Nem sikerült, de majdnem. Itt minden bolgár a nagymamád. Ha nem tudsz enni, ne is gyere. És nem kell, hogy éhes legyél!
Jó volt látni az régi arcokat, kicsit iddogálni és táncolni, tinikkel karaokézni, valahogy semmi sem változott, ja de, bezárták a kedvenc chalga klubbomat. Az egészben már korántsem volt annyi misztikum, de hiányzott. Láttam, ahogy az erkélyünkön teregetnek, és úgy sétáltam, mintha a többiek is szépen és szokatlanul csendben követtek volna.

A karkötő pedig visszatért a helyére, ahová tartozott.

Stoppolás, halálközeli élmény egy Audi A6ban, vissza.
Természetesen nem én lennék, ha megint el nem kezdtem volna futni, de a tisztitókúrám szerves része ez, felháborítóan csak a zabálással megy el a nap. Tanulom, hogyan kell órákig ülve maradni és enni és inni, és nem négy perc alatt betunkolni a frappét. Kemény világ ez, el nem tudom képzelni, hogy a görögök hogyan tudnak karistolni még ennél is durvábban.

Tegnapi merengéseimet kedvenc melegebédem, volt lakótársam zavarta meg, akivel egy barátja kíséretében összefutottam és vigyorogva közölték, hogy ugyanazon nemi fertőzés áldozatai. Júj, tudod, mikor hátrahőkölsz, hogy ennyi elég is, köszi, nem, sajnos a legapróbb részletekig megtudtam mindent, kinek hol mi fáj, hova került a pálcika, persze angolul előadva ez még borzalmasabb volt. Még mindig végigfut a hideg a hátamon. Ellenben igen kedves társaságom volt az estére, és egy nagyothallónak is sikerült felvilágosítania: a jelnyelvben a magyart úgy mutatják, hogy a nem létező bajuszukat pödrik. Holtáig tanul. A jó pap.

És magamhoz hűen, van egy halva született bejegyzésem is, mert mélyen megdöbbent az a tengernyi retekarcú politikus köcsög és a mondanivalójuk... de nem fogom ezzel darálni a lelkivilágom... és akkor a héten Rózsi még nem is szólt semmit. Bah.

még nem vágunk eret, még nem!:)

Először is egy gyors jegyzet csak magamnak: kár lenne ugyanazzal az ostorral egynél többször közel egy év eltéréssel, de szinte azonos időpontban verni magát az ember fiának. Jaj, istenem, de ha azzal tölteném az időmet, hogy a balfaszságaimért ütlegeljem magam, már régen egy bőrruházat üzletet nyitottam volna a saját szűrömből! De nem vagyok/leszek business woman, maradok a próbálkozásaimnál, hogy a hülyeséget és a csalfa reményt elkerüljem.
Többet nem is szentimentalizálok, átolvastam a régebbi irományokat, magasan elrugaszkodva a földtől. De szép, de szép még mindig.

Na, mielőtt meglépek Lovechbe holnap, gondoltam tudosítalak benneteket a változásokról, amik Balkániában történtek. Először is elköltöztem egy hotelbe, iszonyatosan jutányos áron, de nem is egy tipikus bolgár életkörnyezet, az is biztos. Mindenhol vanília illat terjeng, a matrac puha, a vécében szagelszívó, akár a konyhában. A kultúrális központ, amennyiben érintene:) tőlem 5 perc sétára van, egy parkon keresztül, új keletű mexikói meleg haveromtól szintén 5 perc gyalog. Nyami.

A munkahelyem hihetetlen fontos helyen van, mindig is hülyeségnek tartottam a Parlamentet, az elnöki lakosztályt és a fontosabb EUs intézményeket egy utcába zsúfolni, minek, ha jönnek robbantani, csak egy gombot kell megnyomni. De ők tudják, nem adok tippeket.
Szóval a nyelvi nehézségek ellenére jól elröhögcsélünk itt a munkatársnőmmel, ugyanis ide menekültem a főnök elől. Jófej, de mindenkinek jót tesz egy kis távolság. Persze kivételeket már most tudnék mondani.
Szóval főnök, bekólázott kávézott metroszexuális, gyűrűveljátszadozó, túlgondoskodó fazon. Bemutatkozunk, illedelmes beszélgetés, majd közli, hogy az én koromban ő is ilyen volt - nem ilyen szép, de ha egy jelzővel kell illetnie magát -merengő tekintet- igen, igen. Idióta voltam.

Jó ezt hallani. Mindazok mellett, hogy aranyos, kedves blabla...
Mondjuk nem tudom megtagadni a tündér énemet, eh.
Na holnap vissza a múltba és egyben a jövőbe... várom már, hogy újra azon az úton fussak fel, újra azon a dombon, újra azon az épületem, hogy egyezséget kössek Istennel, hogy cseréljünk helyet... ha megtehetném.
Ja, mielőtt azt hiszitek vidámvasárnapozok, ez egy dalszöveg fordítása.
pápá!

govoris bulgarszki? ne, ne,... eee....da da da!

Már fel sem szálltam a buszra, de már közölték velem, hogy milyen jól beszélek bolgárul. Már akkor felpörögtek a cseresznyék a szememben, hogy na, megütöttem a főnyereményt. Így el kezdtem nem aggódni:) az út végére megkaptam a sofőr telefonszámát, továbbá úgy őrködtek felettem, hogy éppen a bugyimat nem mosták ki. El is felejtettem, hogy fehér bőrrel, vörös hajjal milyen könnyű itt boldogulni. Ez jelzem, még mindig változatlan.

Amúgy hihetetlen jó volt megérkezni. Mindezt annak fényében firkantom, hogy hajnal ötkor a minket fogadó bolgár határőr annyira részeg volt, hogy minimum három sorompón esett át, míg elért a buszunkhoz. Fütyülve és ordítva.

Most éppen nem csinálunk semmit, mindezt a 16. emeleti kuckóban, ahol remélhetőleg ideiglenes szállásom van. Eredetileg ez időtájban kávéztunk volna egy adott helyen, de lakótársamra rájött a hígfosás, ezért nyugi van. Most itt szépen kuncogok magamban, aztán lehet, hogy én vagyok a következő a sorban. Tegnap meg egy kis buliba is csöppentem: életemben nem találkoztam ennyi nemzet fiával. Persze az első és legfontosabb kérdés: mi a fa..t csinál itt egy domonikai srác? Haha, call center meg bolgár barátnő. Tudom ajánlani, rakat pénz és minden külföldi ott nyomul.

Na két hónapos életkém kezdetéről még azért pár szösszenet: balkáni barátainkat a fővárosban igen csak megütötte a nyugat szele, sikerült pár hónap alatt felhúzniuk egy új metró vonalat, továbbá ha hallják az akcentusodat, akkor egyből angolul kezdenek kavarni, így eddig az 50 éves, az utcában lakó hajléktalanon kívül nem sok alkalmam volt nyelvgyakorolni, és már most látom, ez hiányzik kicsit. Az utcák szélesek, helyenként elzárva a tömegközlekedéstől, nincs tömegnyomor, és az idő tökéletes.

Holnap elballagok a jövendőbeli munkahelyemre, ott bemutatom magam, aztán megnézünk munkatársnőmmel egy albérletet, ami, ha tetszik kiveszem, és ellibbenek innen. Kellene azért az a különszoba. Teszem hozzá, most nagyon jó dolgom van, főznek rám, és addig alhatok, ameddig akarok. Még. A következő hétvégére is találtak nekem programot: mehetnék Bukarestbe az itteni szervezésű GayTours-szal. Na mondom fasza, tehetem a mérlegre: 60 euróért full hotel ellátás egy minibuszban vergődve 14 meleg sráccal, vagy pedig szeretett exvárosomban kószálás. Ne kövezzetek meg a döntésemért.:)

Apropó: tegnap találkoztam egy lovech-i fiúval, akit régebbről ismertem már. A diszkóban vaskos termetével elém magaslott, és őszintén mondta, hogy lenyűgöztem, mert visszajöttem. Ez az, amit ő nem fog sosem érteni. De nem is kell.
Egy kicsit, másképpen, de azért mégis, máshol, de otthon vagyok.

csókosság, látjátok csak jött ez az instant karma.
update: még ha nem is volt olyan instant:)

az a valami

amikor 85 éves nagymamám közli, hogy ír egy füzetbe... dalokat, amikre emlékszik. Ír, hogy ne felejtsen el írni. Ezt mondta. Én erre tespedjek a múzsa hiányában? Nem jogos. Kicsit elszégyelltem magam, s jól lehet az ihlet és az élet most éppen nem azt a keringőt járja, amit pár hónappal előbb, de mindig van egy rejtek, egy kicsi, ott, egészen az agyamban, a szívemben. Hívják úgy a nagyfejűek, ahogyan akarják. Ígéret híján, de tapasztalattal, egy élettel és egy ismételt találkozással köszönök most csak be. Szerencsés vagyok. Nagyon.

karma

Ezidőtájt már nyilván senki sem olvas, de üzenetet küldök így is az éterbe:)

Van egy álmom, amihez ragaszkodok és ha most nem is úgy hajlik az élet fonala, de a beteljesüléshez idő kell. S igaz, hogy az idő nem változtat semmin. Dolgok akkor formálódnak, persze szükségszerűen, ha mi változtatunk. Legközelebb is jelentkezem, de akkor ismét a Balkánról. Mert ebben hiszek és ez az, amit akarok. A visszatérés, az újrakezdés és a megnemszűnő pörgés és hónaljszag reményében küldöm nektek a minden jókívánságomat:

"Instant Karma's gonna get you
Gonna knock you right on the head
You better get yourself together
Pretty soon you're gonna be dead
What in the world you thinking of
Laughing in the face of love
What on earth you tryin' to do
It's up to you, yeah you

Instant Karma's gonna get you
Gonna look you right in the face
You better get yourself together darling
Join the human race
How in the world you gonna see
Laughing at fools like me
Who on earth d'you think you are?
A superstar? Well right you are

Well we all shine on
Like the moon and the stars and the sun
Well we all shine on
Every one, come on

Instant Karma's gonna get you
Gonna knock you off your feet
Better recognize your brothers
Every one you meet
Why in the world are we here?
Surely not to live in pain and fear
Why on earth are you there?
When you're everywhere
Come and get your share

But we all shine on
Like the moon and the stars and the sun
And we all shine on
Come on and on and on on on

Yeah yeah, alright, ah haa, aaaahh

But we all shine on
Like the moon and the stars and the sun
And we all shine on
On and on and on on and on
But we all shine on
Like the moon and the stars and the sun
But we all shine on"