a mester

is megpihen néha.

Minden, ami kell. Egy zenében. Kattintsatok a mosolyért. Üdvözletem Bulgáriából.

s mondhatni

szerencsés vagyok. Szokásos reggelim új köntösbe bújt pár napra, fel egészen a 12. emeletre, szemben a hatalmas Vitoshával, aminek lábánál terültem én el. Tejbegrízt ettem kakaóporral, sajtos tésztát, kínait egy padon ücsörögve, úgy, hogy még a retkes galambok hada sem zavart. Találkoztam két földimmel is. Misére is bejutottunk, még mindig gyönyörű az ének, s égnek a gyertyák az égnek. Mit nekem ilyenkor a forradalom? Persze azért kötelező himnusz lejátszás megvolt, nem felejtek, s nemsokára hazatérek. Pedig mondják, nem nagyon kellene. Kicsi agyamból lassan hermetikusan kibaszkurálom a maradék rossz gondolataimat, s kapkodok a nagy levegő után. Nosztalgiázni, nem összetévesztendő az öngyötrés karhatalmi fogalmával, azért persze mindig jól esik, de kinek nem.
Ej, Szófia, Balkán, de hiányozni fogtok. Mnogo zeleno, mnogo intereszno, mnogo hubovo.

Hétvégére jó időt mondtak:)

pontpontpont

"And if I only could,
Make a deal with God,
And get him to swap our places,
Be running up that road,
Be running up that hill,
Be running up that building.
If I only could..."

babapopsi

így simulnak most a dolgok. Határozott erővel kitörtem tegnap, spanyol filozófusom alig tudta lenyelni a szavakat, persze mindketten azért megeresztettünk egy-egy mosolyt, miközben becsaptam az ajtót magam mögött, de most csatabárd van a nagy semmi miatt, meg két kiló német gumicukor és töménység az asztalon, karácsonyig nem esszük meg. De amiért írok... a hajnal a nagy főváros repterén talált. Kávékortyolás után fogtuk magunkat és a napfelkeltében az útszélén baktattunk városunk felé. Hideg volt, fésületlen hajam és bőrdzsekim némiképpen feszélyezett, nehogy valaki azt gondolja, hogy elveszett méhecske vagyok. Aztán a hegyek közt hazavezettek minket és így történt, hogy kicsit megint olyan édes volt minden. Zörgő villamosok, taxik, örömhírek, megérzés és búcsú. A többi őrült ember meg nehogy már az én problémám legyen. Egyszerűen jó idő volt. Ideje volt.

észrevétlenül

lépő lettem. Ez jó és rossz is, azonban a rendőrségnek így is sikerült harmadszorra is igazoltatnia az ittlétem alatt. Talán nem kellene spanyol-argentin konszernnel annyit lógni. Meg kellene komolyodni kicsit. Azt mondják, ahhoz sosincs késő. De most egy halom hagyományőrző ruha tulajdonosa lettem (majd valaki mondja el, hogyan kell az e-bay-t használni). Apróságok kicsiny tárháza ez a néhány hét, ha kell, akkor lehet majd ordítani is. Gyerekek, felnőttek, minden változik. Legalább fény derült arra, hogy nem én vagyok a legrosszabb probléma megoldó a világon. Fejem felett a visszatérés halovány terve lebeg kis bölcsességgel-megnyugvással átszőve:
"Everyone is a genius. But if you judge a fish on its ability to climb a tree it will live its whole life believing it is stupid."

Így megy ez. Azt a szar népszámlálásos kérdőívet meg én nem tudom ki hozta össze, de egyem a kis szívét... brrr