érzelmi profi

Mutatóba épített falak, tétova döntések, soha le nem folytatott párbeszédek, közeli és távoli félelmek. Megbánás. Hosszúhaj, német akcentus, egymás ignorálása már-már hobbiszerűen. Ezt nem értés, kicsit túlgondolás. Vannak ilyen napok is. Változatosan lehetetlen és nevetséges szituációkban döbbenek rá, hogy sokszor lófaszt sem tudok az emberekről, hát még magamról (a napokban elvetettem az autográfia ötletét is, nyugalom). Mostanában sokszor inkább bárgyú mosolyú autistaként csak arra vágyom, hogy vízeséseket másszak meg, jégkrémet nyaljak, vagy hideg cappuccinót iszogatva nyugodtan tekerjek egy cigit egy olcsó bárban, és igen, ezt még én sem tudom 230 oldalon keresztül ragozni.
Nem kell itt problémázni, nekem még tanácsaim sincsenek, különben is nihil. Keserű a szar, ezt megtanultam, rágcsáltam eleget a szobám sarkában, fortyogva, most már ehhez nincs kedvem és másoknak is melegen ajánlom, hogy szokjanak le róla. Tessék futni, hogy izzadjunk kicsit, tessék mályva teát inni este, reggel nagyot fosni és új napot kávéval indítani. Nem kell félni az ürességtől, így lehet töltögetni, nemcsak APEH kötelezményeket. A hétvégi tréning tanulsága, hogy nem kell folyton fokhagymát zabálni, tömény undort érezni a flipchartok iránt és hajráfot hordani... ha új karriert választhatnék, akkor szívesen lennék egy transzvesztita énekes, aki miután burn out 40 évesen, utána elvégez egy pilóta tanfolyamot és a saját szigete felett repked órákat. Na igen, krízis van, másokat bazmegolásra tanítás, puffog ige ragozása jelenben több külföldi előtt. De minek?
Na, ijesztően fehér vagyok, most teszek ellene.

Ja, meg képem hazatolásának tervszerű izéjének lebegése a fejem felett. na, majd!

дo скоро!