szerencsés vagyok. Szokásos reggelim új köntösbe bújt pár napra, fel egészen a 12. emeletre, szemben a hatalmas Vitoshával, aminek lábánál terültem én el. Tejbegrízt ettem kakaóporral, sajtos tésztát, kínait egy padon ücsörögve, úgy, hogy még a retkes galambok hada sem zavart. Találkoztam két földimmel is. Misére is bejutottunk, még mindig gyönyörű az ének, s égnek a gyertyák az égnek. Mit nekem ilyenkor a forradalom? Persze azért kötelező himnusz lejátszás megvolt, nem felejtek, s nemsokára hazatérek. Pedig mondják, nem nagyon kellene. Kicsi agyamból lassan hermetikusan kibaszkurálom a maradék rossz gondolataimat, s kapkodok a nagy levegő után. Nosztalgiázni, nem összetévesztendő az öngyötrés karhatalmi fogalmával, azért persze mindig jól esik, de kinek nem.
Ej, Szófia, Balkán, de hiányozni fogtok. Mnogo zeleno, mnogo intereszno, mnogo hubovo.
Hétvégére jó időt mondtak:)
A nosztalgiázás csak akkor veszélyes, ha egyedül teszed. Ha van akivel megosztanod, akkor az a pillanat is egy olyan lesz, amire később nosztalgiából visszagondolhatsz. Hát nem szép az élet :-)
VálaszTörlésNem tévedtek :-)
Nikikem, lassan szerb-bulgar-horvatul is tolhatjuk, ahogy elnezem...;P ugy nez ki dec legelejen meg otthon leszunk, siess!! olyan nov 30-dec5 kb. csok
VálaszTörlés