nagyot tud fordulni a világ. Egy évvel ezelőtt talán ezen a napon pont a Tisza partján egy olyan ember karjába kapaszkodtam feltétel nélkül, aki később ezernyi tüskével árasztott el, amit monoton pszichotikus napfelkeltékkel nyugtázott. Én is. Kis hermetikus ládámban éltem, nem bíztam a szerencse kerekemben. Még csak böfögni sem tudtam. Na, azt most se.
Most itt vagyok ismét kis városomban, megjárva Isztambult oda vissza autóstoppal, száguldás 1000 kilométeren és éjszakán át. Hallani, látni, érezni, megérkezni Ramadam idején, két mecset között cikázni, Ázsiába átruccanni, elveszni a vásárok forgatagában, rizses kagylót szürcsölni éjfél után, milliónyi édességet kipróbálni, török popsztárral megismerkedni, vendégszeretettel és „how are you, where are you from”-mal elárasztva lenni. Két tonna fagyit nyalni és naponta 2 liter kávét és teát inni. Átgyalogolni a határon, ahová hazaérek, ahol nevetek és megértem már, amit mondanak. Igen, ez valami más. Nem én választottam, engem választott. Ennek pontosan így kellett történnie, kis kaland nagy kaland, kisült-e már... Ez simogat itt. Most levest eszek és lefekszem a king size ágyikómba. Mert megérdemlem. Élj sokáig Mephisztó, tudod, hogy annyira odaadóan gondozlak, mint senki mást!
:) akkor mar nem kell aggodni Nikikeert...;P izginek hangzik... aaa, az autostoppos nagybatyus elt... jo is az is;)
VálaszTörlés